Eső áztatta főszezon (sonline.hu)

Medárd megtépázta a balatoni forgalmat, sokszor a hétvégére romlik el az idő, aminek a levét a vendéglátósok is megisszák. A tavalyihoz képest kevésbé jó szezonra számítanak, a balatoni szállodákban viszont nem tapasztalható forgalomcsökkenés, sokan már februárban és márciusban bejelentkeztek a főszezoni időpontokra.

Sül a lángos az egyik fonyódi parti vendéglőben. A másik olajsütőben pedig serceg a hekk. Ezek az ételek továbbra sem hiányozhatnak a büfék, éttermek étlapjairól. Hétköznap azonban bőven lehet találni helyet a placcokon.

– A május erős volt, de júniustól Medárd negyven napos áldását szenvedjük – mondta el Torma Zoltán. A fonyódi Fapipa Étterem tulajdonosa hozzátette: a rossz idő nem kedvezett a szezonnak, nagyon hektikus a forgalom, főként a hétvégeken térnek be többen hozzájuk.

– Rosszabb év lesz az idei, mint a tavalyi, ha csak az augusztus nem hoz valami kiemelkedőt, akkor nem tudjuk hozni a 2017–es forgalmat – tette hozzá a sonline.hu kérdésére reagálva.

A vendégek hatvan százaléka magyar, azt látják, hogy kevesebb a német és több a cseh, lengyel, szlovák és román turista. A magyarok nagyon kedvelik a kézműves hamburgereiket, a töltött lángosaikat, a külföldiek inkább a hagyományos magyar ételeket, mint a halászlét, sült halakat vagy éppen a bográcsgulyást keresik. Torma Zoltán megjegyezte: a család melletti dolgozókat nem volt könnyű kiválasztaniuk. A legnagyobb problémának a munkásszállók hiányát látja.

– Az idei évben július második fele és augusztus első két hete volt a legnépszerűbb időszak a foglalók körében – mondta el Orbán Bence. A siófoki Prémium Hotel Panoráma értékesítési vezetője hozzátette: a vasárnaptól érvényes négy vagy öt éjszakás csomag volt a legkeresettebb, ezt leginkább a gyermekes családok vették igénybe. Vendégeik többsége magyar, de sokan érkeztek Németországból és Ausztriából is.

– Azt tapasztaljuk, hogy egyre tudatosabban foglalnak a vendégek, sokan már év elején lefoglalják a főszezoni helyeket – tette hozzá Orbán Bence. Megjegyezte: az esős időjárás miatt nem érkeztek hozzájuk lemondások, egy–két esetben tetették át nyaralási időpontjaikat vendégeik.