Érzékenyítő Fesztivál Veszprémben (orientpress.hu)

Könnyűzene, színházi előadások, megható személyes történetek, táncelőadás, valamint a látottakat feldolgozó beszélgetések egyaránt szerepelnek az április 24-én kezdődő II. Érzékenyítő fesztivál programjában a Veszprémi Petőfi Színházban.

A színház igazgatóhelyettesének, a koncepció ötletgazdájának meglátása szerint egy színházi előadás egyben érzékenyítés is, hiszen a művészi alkotó tevékenység átformálhatja és gyógyíthatja az alkotót és a befogadót egyaránt, így válhat a színház is a társadalom mentálhigiénés felületévé. A közönség ilyen formán történő megszólítása hosszú távon társadalomformáló erővel is bírhat, hiszen megszüntethet előítéleteket, megállíthatja a parttalan ítélkezést és elfogadóbbá teheti az embereket egymás sorsa iránt.

A fesztivál érzékenyítő előadásai után, ahogyan az előző évben is, lehetőség nyílik beszélgetésre és a látottak közös feldolgozására Kardos Klára klinikai szakpszichológussal. Kellerné Egresi Zsuzsanna a programot ismertetve elmondta, hogy tavaly kizárólag a színházművészetre koncentráltak, idén viszont az előbbi mellett a könnyűzene, a táncművészet műfajai és különböző élettörténetek is szerepelnek a programban, illetve a teátrum előtti térre is kiköltöznek egy napra.

Április 24-én Caramel koncerttel, április 25-én az öregség, a fiatalság és a lehetséges utolsó szerelem kérdéskörét vizsgáló Hanif Kureishi Vénusz című darabjával, április 26-án Pilát Gábor Tiszta érzelmek, zavaros kapcsolatok című előadásával, és az elmulasztott lehetőségeket körüljáró Simon Stephens Heisenberg című előadással, végül április 27-én a hajléktalanságról személyes tapasztalatai alapján megnyilvánuló Szalai Kriszta Maradjunk annyiban című önálló estjével várják a nézőket.