Erős emberek, bogarasok, utcabál és koncertek Gyenesdiáson

A következő hetekben sem lesz hiány programokból Gyenesdiáson. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában egyebek mellett koncertek, erős emberek versenye, és bogarasok találkozója is várja a látogatókat.

Az augusztus 10-12-én tartandó Korzó Estek egy igazán pörgős nyári hétvégét kínálnak, sok zenével és tánccal, minden korosztálynak. Pénteken Deák Bill Blues Band koncert, szombaton Anna and the Barbies, vasárnap pedig Makám koncert, ráadásul utcabál minden este Gyenesdiáson.

Augusztus 11-én 17 órától. Erős emberek versenye a Balaton Beach Bar & Grill-nél, a főút mellett, ahol több száz kilós traktorgumikat, betontömböket, malomköveket, másfél tonnás autókat mozgatnak puszta kézzel az erejüket összemérő résztvevők.

Augusztus 15. Községházi esték: A könnyed nyári hangversenyek, koncertek kedvelőit 19 órakor Maczkó Mária eMeRTon-, Magyar Örökség-díjas népdalénekes várja „Az ének megfagy lélek nélkül”című műsorával.

Augusztus (18-)19 én Festetics Vágta melynek szombaton Keszthelyen a Festetics kastély parkja ad otthont, míg vasárnap a Nemzeti Vágta regionális előfutamát rendezik meg Gyenesdiáson a Faludi-síkon. A fő futamokon kívül izgalmas lovas ügyességi versenyek, színes lovasprogramok és bemutatók, játszóház, agárfuttatás, kocsitoló verseny várja a vendégeket.

Augusztus 19-20. Szent István ünnepe Gyenesdiáson. 19-én kenyérsütés a Pásztorházban, 20-án pedig a Dream Beach Koktélbár programjaira várnak mindenkit. 22 órakor tűzijáték is lesz.

Augusztus 25-én a Strandszezon finálé keretében jó hangulatú nyárzáró strandbulit szerveznek a Diási Játékstrandon.

Augusztus 23-26-án VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztatóval zárul a nyári programok sora. Ismét kirajzanak a VW Bogarak Gyenesdiáson. Főzés, kirándulás, zene, buli, jó társaság és VW csodabogarak várják az érdeklődőket.