Érik az eper – nem örülnek a gazdák a tavaszias őszi időjárásnak (sonline.hu)

A tavaszias ősz következtében van, ahol az eper pirosodik a kiskertekben, máshol virágzik a tulipánfa. Az enyhe idő nagyon kedvez a kártevőknek is. A halászok pedig levegőztető gépet helyeztek üzembe a pontyoknak.

– Nem örülünk ennek az időnek, többen is panaszkodnak, hogy lehetetlen lehűteni a betárolt termékeket – mondta Tóth István a írja a sonline.hu-nak. A növényvédelmi szakmérnök hozzátette: hűtőkamra nélkül sem a zöldségek, sem a gyümölcsök tárolása nem könnyű ebben az enyhe időben. Megjegyezte: november az az időszak, amikor a kártevőket hideg behatásnak kellene érnie és ennek következtében elpusztulnának.

– Ez az idő nagyon kedvez a kártevőknek, könnyen áttelelnek, jelentősebbek a szaporulatok, például óriási poloskainvázióról számoltak be megyeszerte. Az elmúlt hetekben mindössze hét milliméter eső esett Kaposvár környékén – mondta Tóth István. – A kalászosok foltosan, hiányosan kelnek, fenn áll a veszélye, hogy egy komolyabb fagyot nehezebben bírnak.

Lackovics Sándor, a Magyaratádi Barátság Szövetkezet elnöke szerint az őszi vetéseik szépen fejlődtek, viszont csapadékra szükség lenne.

– 11, 8 milliméter eső esett októberben Magyaratád környékén, novemberben pedig nullán vagyunk eddig – jegyezte meg Lackovics Sándor.

– A halászati munkákat nehezíti az enyhe őszi időjárás – mondta Németh István. A Tógazda Halászati Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a húsz fok feletti hőmérséklet nem kedvez a süllő és a fekete sügér lehalászásának.

– Levegőztetőgépet kell üzemeltetnünk a halas tavainkban, mert kevés az oxigén a pontyoknak, ez pedig nem kevés többletköltséget jelent – jegyezte meg Németh István.

A lehalászásokat már október elején megkezdték, bíznak abban, hogy hamarosan beköszönt a hűvösebb esős őszi idő.