Érvénytelen helyi népszavazás után folytatódik a kikötő-tervezés Révfülöpön

Az augusztus 11-i, vasárnapi eredménytelen helyi népszavazás után folytatódik a tervezői munka a Révfülöpre, az egykori teherkikötő helyére tervezett vitorláskikötő ügyében – fogalmazott a hirbalaton.hu-nak a település polgármestere. Kondor Géza elmondta: számos engedélyeztetési eljárás hátra van még, amikor ezek lezajlottak és rendelkezésre állnak a konkrét gazdasági számok a településen élők bevonásával döntenek arról, hogy miként vágnak bele a beruházásba.  

A népszavazás intézménye nem ellensége a helyi képviselő-testületnek, amennyiben jó a kérdés – fogalmazott a hirbalaton.hu-nak Kondor Géza Révfülöp polgármestere. Mint ahogy arról a hirbalaton.hu is beszámolt, érvénytelen lett a központi vitorláskikötő fejlesztése ügyében kiírt augusztus 11-i, vasárnapi népszavazás. A hivatalos adatok szerint az 1166 választópolgárból mindössze 367-en járultak az urnákhoz – ebből 6 volt érvénytelen szavazat.

A település polgármestere portálunknak adott interjújában köszönetet mondott mindazoknak, akik nem mentek el voksolni, ugyanis szerinte a feltett kérdés nem volt alkalmas arra, hogy a tervezett beruházás sorsáról döntsön. A részvételt megköszönte azoknak, akik nemmel voksoltak, ugyanis – ahogyan fogalmazott – a népszavazásra bocsátott kérdésbe bújtatott állításokkal sem ő, sem a településvezetés nem ért egyet, így az aszerint leírt marina építése nem támogatható. Köszönetet mondott ugyanakkor azon révfülöpieknek is, akik igennel szavaztak hiszen elkötelezettek a település fejlesztése mellett. Kondor Géza hozzátette: a népszavazás lebonyolítása másfél millió forintba került, ezt az összeget játszóterek valamint infrastruktúra-fejlesztésre lehetett volna felhasználni.

A kikötő beruházás további menetéről a településvezető elmondta: a vasárnapi eredmény tükrében folytatódik a tervezői munka. A korábban megszerzett engedélyek után a vízügyi létesítési engedélyre, valamint az igen bonyolult közlekedési hatósági engedélyre várnak. Ezeknek birtokában lehet elkészíteni és véglegesíteni a terveket, és megmondani a beruházás összköltségét.

Kondor Géza külön kiemelte: kizárólag önkormányzati fenntartásban gondolkodnak, az építkezést pedig – a konkrét számokat ismerve – önerő felhasználásával, hitellehetőségek áttekintésével és pályázati forrásokból valósítaná meg.

A polgármester elmondta azt is: amint minden engedély, végleges terv és gazdasági számítás rendelkezésre áll – mindez egy éven belül tervezhető – következik egy széleskörű lakossági egyeztetés.