Érdi Mári, a 19 éves vitorlázózseni (veol.hu)

Már Belgiumban, az U21-es világbajnokságon várja a ma kezdődő versenyeket Érdi Mári (Érdi Mária) négyszeres ifjúsági világbajnok, Rio vitorlázó olimpikonja, akit 2013 óta itthon minden évben az év női vitorlázójának választanak. A vitorlázást Tihanyban kezdő sportoló Balatonszepezden tartott előadást a napokban.

(fotó: facebook)

Érdi Mári jelenleg a 10. a világranglistán. Látszik rajta, hogy nem először áll közönség előtt, de nincs benne semmi manír, természetes, őszinte, közvetlen, nyílt. Szívesen mesél a közönségnek az elmúlt pár évről és a jövő terveiről.

Érdi Mári Tihanyban iskolai szakkörön ismerkedett meg a vitorlázással. 2012-ben már a BYC-ben több hajóosztályt is kipróbált, amikor rátalált a Laser-re, amit rögtön annyira tetszett neki, hogy ennél megállapodott. 2015 volt a legsikeresebb éve, akkor minden nagy versenyt megnyert. Ő lett az ifjúsági Európa-bajnok, és az ifjúsági világbajnok is.

2016 áprilisában kvalifikálni tudta magát a riói olimpiára is, ahol egy futamot sikerült  megnyerni, és végül 14. lett. Meghatározó élmény maradt számára, hogy az olimpiát megelőző edzőtáborokban a világ legjobbjaival készülhetett, akiktől sok mindent tanult. A profi hozzáállást az edzéshez, a táplálkozáshoz, a versenyzéshez. Márinak már nem elég jónak lenni, meg kell birkóznia a rá nehezedő nyomással is, hiszen már nem fiatal reménységként, hanem esélyesként tekintenek rá.

A hajók egyformák a versenyeken, de a feltételek korántsem azok. A franciáknak például külön embere van a sportolói italok bekeverésére.

Az 5-6 napos, sokfutamos versenyeken általában mindenféle szélben bizonyítani kell. Ez Mári célja is. Hogy a legjobb legyen gyenge vagy erős szélben is.

Idén most indul a versenyszezon, Belgium után Hollandia, a felnőtt világbajnokság következik. A nagy cél a tokiói olimpián az éremszerzés, Ehhez először kvótát kell szerezni, amire először a 2018-as dániai világbajnokságon lesz lehetőség.

Mári egy átlagos napja bemelegítő futással kezdődik, majd 3-4 óra vitorlázás következik, aztán egy kis levezető kondiedzés, futás vagy kerékpározás jön.

Idén már őt is segíti csapat a felkészülésben. Van orvos, gyógytornász, vitorlásedző és erőnléti edző is, akire számíthat, és ha szükséges sport-pszichológus segítségét is kérheti. Idén megszerezte az érettségit is.

Magántanulóként végzett, és az ELTE pszichológia szakán szeretne továbbtanulni, ahová mint a héten kiderült, felvették. A barátok is a sporthoz kapcsolódnak, és mint mondja „amúgy sem az a nagy bulizós típus”. Szabad-idejében is leginkább sportolni szeret, szívesen biciklizik, lovagol vagy teniszezik testvéreivel.