Építési engedélyt kapott a Club Aligán egy kikötőépület (epiteszforum.hu)

Megkapta az építési engedélyt a Club Aliga-beruházás részeként megvalósuló kikötőépület, derül ki a Somogy Vármegyei Kormányhivatal január 9-én kelt hirdetményéből. A kikötő átépítése és bővítése a koncepció szerint a rövidtávon megvalósítani tervezett célok közé tartozik. A hatalmas tiltakozást kiváltó balatoni gigaberuházás elemei a közelmúltban többször is változtak, a magaspartra tervezett luxushotelről már nincs szó – írja az epiteszforum.hu.

Építési engedélyt kapott a Club Aliga-beruházáshoz tartozó kikötőépület

A kikötőépület látványterve. Forrás: ÉTDR

 

Megkapta az építési engedélyt a Club Aliga-beruházás részeként megvalósuló kikötőépület, derül ki a Somogy Vármegyei Kormányhivatal január 9-én kelt hirdetményéből. A dokumentum szerint a kiemeltté nyilvánított projekt helyszíne a Balatonvilágos 295/6 helyrajzi szám alatti ingatlan. Az ÉTDR-ben látottak alapján egyébként már tavaly december 9-én jóváhagyó döntést kaptak a tervek, amelyeket 2022 októberének végén adtak be.

A több elemből álló, összefoglalóan Aliga Ligetnek nevezett projektről és fejleményeiről már több ízben is beszámoltunk, bemutatva a LIMA Design által készített terveket; legutóbb, tavaly nyáron például arról írtunk, hogy visszavonták a beruházásra tavasszal kiadott környezetvédelmi engedélyt. Ezután, ősszel a Bayer Property Zrt. egy módosított, három ütemben tervezett fejlesztési koncepciót vázolt fel, miután a Club Aliga új tulajdonosai a helyi önkormányzattal folytattak egyeztetést. Az ekkor bemutatott elképzelések között a kikötő rekonstrukciója, strandfejlesztés, lakóingatlanok építése és egy főtér (Agóra) létrehozása szerepelt.

„Az egyeztetés egyik legfontosabb üzenete, hogy a terület reorganizációja során kiemelt figyelmet kap a környezet megóvása, a funkciók megtartása és az emberközpontú fejlesztési irányok teljesítése. A fejlesztés eredményeként létrejövő újrahasznosított településrész továbbra is bejárható marad, és megtartja közfunkcióját. A lakosság részéről megfogalmazott parthoz való lejutás lehetőségét a beruházó a jövőben is biztosítja”, állt az MTI Üzleti Sajtószolgálatának is megküldött közleményben, amelyben arra is kitértek, hogy az Aligaliget teljes, 47 hektáros területére vonatkozó beruházás értéke meghaladja a százmilliárd forintot, ebből a fejlesztő közel tízmilliárd forint értékű „közcélú infrastrukturális fejlesztést” is tervez megvalósítani.

A jövőre vonatkozóan azt írták, hogy a beruházó elvégzi a kikötő „régen várt átépítését és bővítését”, korszerűsíti a strandot, és lakó-, illetve üdülő ingatlanokat épít.
A tervek között szereplő Agórát szolgáltató, kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményekkel képzelik el, ami „főtér funkciójával integrálja a létrejövő Aligaligetet a település egészéhez, ezzel fontos közösségi funkciót is ellátva”. Az Üzleti Sajtószolgálat által közzétett koncepcióból kiderül, hogy a magaspart tetejére tervezett luxushotel-fejlesztés végül nem valósul meg.

Az ősszel bemutatott fejlesztési koncepció

Az ősszel bemutatott fejlesztési koncepció

 

A közlemény szerint a képviselőtestület a területre vonatkozó kormányrendelet nyújtotta beépítési lehetőségek kapcsán felvetette a megbeszélésen, hogy az nem összeegyeztethető a település érdekeivel, a terület tulajdonosa ugyanakkor „kinyilatkoztatta, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint meghatározott építési paraméterek tekintetében önkorlátozó módon, a beépítési maximumokat nem meríti ki”.

Az aligai fejlesztés ellen korábban rengetegen, köztük civil szervezetek is tiltakoztak. A tervek az elmúlt néhány évben többször is változtak. Az Aligai Fürdőegyesület legutóbb az 540 méteres parti sáv közhasználatának fenntartásáért emelt szót, ennek egy részét ugyanis kiparcellázták, hogy értékesítsék (több telekre már adásvételi szerződést is kötöttek az egyesület tájékoztatása szerint) – írja az epiteszforum.hu.