Emlékfutást szerveztek Gyöngyi tiszteletére Tapolcán (veol.hu)

Egy percen át némán emlékeztek a futók és a szurkolók a tavaly ilyenkor hirtelen elhunyt helyi olimpikonra, Szalay Gyöngyire Szilveszter délelőttjén – számolt be a veol.hu az eseményről.

A Malom-tó partján rendezett hagyományos év végi futást idén már Szalay Gyöngyi Emlékfutás címmel rendezték, tisztelegve a korábbi alpolgármester, a Tapolca Vívóklub alapítója és vezetője emléke előtt. – A mai futás apropója az, hogy egy éve veszítettünk el valakit, aki e magyar város és a magyar nemzet hírét vitte szerte a világba eredményeivel, személyiségével. Szalay Gyöngyire emlékezünk ma, Tapolca olimpikonjára, meghajolva nagysága előtt – mondta Dobó Zoltán polgármester.

A futókat szokás szerint a Boombatucada ütősegyüttes buzdította, a bemelegítést ezúttal is és a futást Marton Zsolt, Mazsi vezényelte le. A nyolc évesnél fiatalabbak szokás szerint idén is egy kört futottak az alsó tó partja mentén, sokan szüleik kezét fogva. A nagyobbak és a felnőttek négy kilométeres távot teljesítettek, azaz négy kört tettek meg a tóparton és a városközpontban a polgárőrök útvonal biztosítása mellett. Idén összesen 179-en vállalkoztak rá, hogy futással is búcsúztatják az óévet, köztük a helyi vívóklub lelkes tagjai, a Tapolcai Trappolók, de a VEDAC-ot is képviselték jó néhányan.

A futáson aktívan nem vett részt a tapolcai sportoló, Földesi József, Föci, aki idén a Spartathlonra is vállalkozott. Ugyan lábfájdalmai miatt nem ért célba, de legközelebb újra indul az embert próbáló versenyen. – Nem szoktam részt venni a szilveszteri futáson, csak Mikuláskor a jótékonysági futáson. Viszont most is fürdöm a tóban. Véleményem szerint erre a vízre nem kell előzetesen edzeni, hiszen nagyjából 17 fokos. De pár percre kell csak belemenni a vízbe, sokáig nem ajánlott, hogy ne merevedjenek meg az izmok – mondta Föci, aki készült a másnapi, szigligeti fürdésre is, ott minden évben csobban.

A márciusi Balaton-kerülő futások után pedig szintén mindig megfürdik a Balatonban, vagy a Velencei tónál februárban, amikor ott van futás. Úgy véli, a hideg vízben való fürdés jó az izmoknak, regenerál. Ha elmegy valamilyen futóversenyre, ahol víz van, mindig megfürdik. Egészséges szervezetnek nem lesz baja tőle szerinte, de ha van egy kis megfázás, vagy más probléma, nem ajánlott indulni a próbatételen – ajánlotta.

A tapolcai tűzoltó, a Tapolca leggyorsabb tűzoltója díjat is birtokló Pfluger Attila teljes menetfelszerelésben futott idén, tavaly és már azelőtt is. Éppen csak a bakancsot cserélte le futócipőre, mert előbbi széttörné a sarkát.

– Harminc kilogramm súlyú a felszerelés, de nem baj, ezt magam vállaltam, én így futok, nem árt egy kis erőnléti edzés a szakmámhoz sem. A hőakkumuláció létrejötte miatt alaposan ki lehet izzadni ebben négy kilométeren át. Nyilván futó felszerelésben sokkal egyszerűbb teljesíteni a távot, mint ebben az öltözetben, amelyben minden mozog futás közben és zörög, szurkál – mondta Attila, aki hétköznapokon ugyancsak sokat fut, teljesített már maratoni távot is. Sőt, gyermekeit szintén rábírta már a futásra.

Fotó: Nagy Lajos / veol.hu