Emiatt nem vonatozható körbe a Balaton – a Balatoni Fejlesztési Tanács dolgozik a megoldáson (likebalaton.hu)

Öt kilométer sínen múlik, hogy nem lehet körbevonatozni a Balatont. Megépítése nem lehetetlen feladat, száz év alatt mégis annak bizonyult. A két vonal összekapcsolását mindig a helyi politikai helyzet akadályozta meg. 

A déli parti vasutat, a Déli pályaudvar–Fiume vonalat Széchenyi István javaslatára francia és angol tőkéscsoportok, javarészt az osztrák Rotschild bankház pénzéből 1860-61-ben építették meg. Az északi parti vasutat az állami tulajdonú MÁV csak majd ötven évvel később, a Balatoni Szövetség fellépése és az északi parti települések közadakozása nyomán, miután több mint 3600 ember tüntetett érte. Kossuth Ferenc miniszter erre a társadalmi nyomásra terjesztette a kormány elé a Pusztaszabolcs-Börgönd-Szabadbattyán-Balatonakarattya irányú vonal tervét. Az akkori tulajdonviszonyok miatt a MÁV nem tudott Székesfehérvár felé menni, nem volt az övé a terület, így Pusztaszabolcs felé kényszerült kerülni. A vonal 1909-re készült el – mondta el a likebalaton.hu-nak Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, a Balaton Fejlesztési Tanács szakértője.

Kifejtette: a két part önálló életet élt. A déli vasút elsősorban kereskedelmi célt szolgált, ezzel lehetett a legrövidebb útvonalon eljuttatni a magyar terményeket a fiumei kikötőbe. Ez az oldal mocsaras volt, ezért a vasút védelmében kiépítették és rögzítették a tó mai partvonalát. Az északi parton kiépülő vasút nem ment ilyen közel a tóhoz, jobban figyelembe vette az adottságokat, és elsősorban a helyi településeket, valamint az éledező turizmust szolgálta ki. Akkoriban Balatonfüred volt a divatos hely. A két szárny elkülönülését mutatja, hogy a déli vasút még a húszas-harmincas években is siófoki hajócsatlakozással kínálta a jegyeit az északi part felé. Az állami MÁV-nak a legkésőbb a déli vonal került a tulajdonába, csak a II. világháború után. De a konkurens helyzet ezután is megmaradt.

Emlékeztetett: annak idején a vármegyék, majd a megyék határait az egyházi, uradalmi tulajdonviszonyokat figyelembe véve alakították ki, aztán eljött a tanácsi rendszer. De ott is az erőviszonyok számítottak, hogy melyik pártvezető mennyire erős, ki tud a saját megyéjének több pénz szerezni. Így jöhetett létre például az a képtelen helyzet, hogy Balatonvilágosról, amelyik szinte összeépült Siófokkal, de Veszprém megyéhez tartozott, (ezen csak a 2013-as helyi népszavazás változtatott), az emberek a veszprémi kórházba, hivatalokba kényszerültek járni. A közszolgáltatások tehát nem követték az életet. Veszprém és Somogy megye között nem volt, és ma sincs átjárás. Balatonakarattya és Balatonaliga között a senki földje található, pedig utazási igény lenne, hiszen ott van pár kilométere Siófok kórházzal, bevásárlási és szórakozási lehetőségekkel. A Balaton régió, bár már több határozat, törvény és megerősítette, a mai napig nem képez egységet. Három megyéhez, három statisztikai régióhoz tartozik, ami meghatározza – azaz hátráltatja – a fejlődését.

A Balaton Fejlesztési Tanács régóta dolgozik a déli és északi vasútvonal összekötésének a megoldásán, több tanulmány született. De most először nyílik esély, hogy a kormány forrást rendeljen a kivitelezéshez is. Balatonaliga és Balatonakarattya között több tervvariáció is készül, a megvalósíthatósági tanulmányt ez év augusztus 31-ig kell véglegesíteni. Az építkezésnek egyébként nem lenne technikai nehézsége: sík terület, nagyrészt szántóföld és rét, a 71-es útról pedig már elvitte a forgalom javát a 710-es út.