Elsőbálozó füredi lány lett az Anna-bál szépe (balatonfured.hu)

A balatonfüredi 18 éves Horváth Esztert választották a 196. Anna-bál szépének. Az első udvarhölgy a 19 éves diósdi Nánási Dorottya, a második udvarhölgy pedig a 21 éves szegedi Hadfi Zita lett. A bál szépe, Horváth Eszter a Lóczy gimnázium tanulója, tanulmányait Budapesten közgazdasági területen szeretné folytatni – írja a balatonfured.hu.

(Fotó: balatonfured.hu)


– Minden évben követtem a bált, ott álltam és néztem a bevonulást. Nagyon vártam, hogy elsőbálozó lehessek. Mosolyogj, legyél kedves, és viszonozni fogják – ezt a tanácsot kaptam a korábbi bál szépétől, igyekeztem betartani. Ennél szebben nem is alakulhatott volna az este – mondta vidáman kezében az aranyalmával, a herendi vázával az Anna Grand Hotel színpadán a bálkirálynő.

Az első udvarhölgy Nánási Dorottya most érettségizett, és az ELTE pszichológia szakán folytatja a tanulmányait. Szüleivel, nagymamájával és húgával érkezett a bálra.
– Nagymamám bíztatott, hogy jöjjek el, meglepett, hogy bekerültem a legszebb 15 lány közé, azt pedig gondolni sem mertem, hogy a legszebb három lány között leszek. A húgom nyakában is ott van a herendi szív, szeretném, ha legközelebb ő is itt állhatna a színpadon, a legszebbek között – válaszolta kérdésünkre az első udvarhölgy.

A második udvarhölgy Hadfi Zita már joghallgató, de mint alkalmi műsorvezető, sokat szerepel a színpadon. Ha befejezi az egyetemet, szeretne ezen a pályán elhelyezkedni. – Kiskorom óta követem a bál eseményeit, valóra vált az álmom, azzal, hogy itt lehetek – fogalmazott.

A bál szépe modernizált Viktória-mintás herendi vázát, udvarhölgyei Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba.

A bálon készült fotók itt megtekinthetők.