Előre spórolunk a nyaralásra (Marketing&Media Online)

Többen üdülnek, és a gyermekek közül is többen jutnak el táborba, mint tavaly – derül ki a Provident saját ügyfélkörében végzett kutatásából. A válaszok szerint inkább belföldi úticélt választanak és előre félreteszik a szükséges összeget a vakációzók.

 

A rendszeresen üdülők több mint fele idén belföldi úticélt választ kikapcsolódásra – idézi a Provident kutatását a Marketing&Media Online.  A felmérés szerint 2016-ban csupán a megkérdezettek 26 százaléka nyaralt itthon, tavaly ez a szám már 46 százalék volt. 2018-hoz képest kevesebben nyilatkozták, hogy idén kimarad a nyaralás.

Amikor arról kérdezték a gyakran üdülőket, hogy a nyaralás költsége mennyiben terheli meg pénztárcájukat, pozitív visszajelzést adtak. 2018-hoz képest a válaszadóknak kisebb arányban jelent gondot a nyaralásra fordított összeg.  Ezzel párhuzamosan azonban egy másik biztató tendencia is megfigyelhető: tavalyhoz képest többen jelezték, hogy a nyaralással járó extra kiadás egyáltalán nem okoz problémát számukra.

A rendszeresen nyaralók több mint fele pénzügyileg tudatosan készül az utazásra, előre félretesz rá. Többen az idei kikapcsolódást SZÉP kártyás fizetéssel oldják meg, vagy rokonaik, barátaik állják az utazás költségeit.

A nyaralók 22 százaléka 100.000 forint alatt költ, ám eltérés mutatkozik a fiatalok és az idősebbek költekezési szokásai között.  A kutatás arra is kitért, hogy milyen arányban költenek a vakációzók a nyaralás összköltségét alkotó tételekre. A válaszok alapján a legtöbb pénzt étkezésre fordítják, ezt követi a szállás, az utazás és közlekedés megegyező mértékben a belépőjegyekkel, a speciális felszerelés és végül a szuvenír.

A tavalyi évhez képest 14 százalékponttal több, a szülők több mint harmada mondhatta el, hogy gyermekük nyáron táborba megy. A táborozás költsége a szülőknek jellemzően egyáltalán nem okoz gondot vagy spórolással ugyan, de belefér a költségvetésükbe. A tudatos szülők aránya mérsékelten nőtt az előző évhez képest, hiszen tavaly 41 százalékuk, idén pedig 44 százalékuk nyilatkozta, hogy előre, részletekben teszi félre a szükséges pénzt. Többen jelezték, hogy gyermekük idén ingyenes iskolai táborba, vagy Erzsébet-táborba látogat.