Előadás Keszthelyen – Legyél gyógyító kovász (tvkeszthely.hu)

Legyél gyógyító „kovász”. Ezzel a címmel tartotta meg első előadását a Védett Közjóért Polgári Egyesület. A közösség a nyáron alakult azzal a céllal, hogy megóvja és közvetítse a társadalmi alapértékeket. Az első alkalommal Dr. Magyar Lóránt orvos, diakónus, mentálhigiénés szakember volt a vendég – írja a tvkeszthely.hu.

Dr. Magyar Lóránt arról beszélt, a mai világban sok a zűrzavar. Szülők, orvosok, pedagógusok küzdenek a kiégéssel és a mindennapi nehézségekkel. Az előadó kifejtette, bár hajlamosak vagyunk a külvilágban keresni a megoldást a problémáinkra, az mégis bennünk van, belőlünk fakad. A szakember úgy fogalmazott, ha mindenki csak egy mécsest gyújtana, sokkal több lenne a fény a világban.

„Ha több békét akarok látni odakint, több igazságosságot, rendet, örömet, hitelességet, akkor az nálam kezdődik. Ahogy én az én gyerekeimet nevelem, ahogy belépek a tanterembe, ahogy a munkahelyemen ott vagyok. Én orvosként ahogy végigmegyek a kórteremben, és ahogy megszólítom a betegeket, ahogy rájuk nézek. Nem annyira az a kérdés, hogy mit csinálunk, hanem, hogy mik vagyunk.” – mondta Dr. Magyar Lóránt háziorvos, diakónus, mentálhigiénés szakember.

A Védett Közjóért Polgári Egyesület létrehozását a Védett Társadalom Alapítvány inspirálta. Alapelvük a hagyományokon alapuló, védett, biztonságos és békés társadalmi modell megőrzése és terjesztése. Kiemelt céljuk az élet alapjául szolgáló kötelékek, így a közösség, a család és a nemzet védelme és gyarapítása. A gyenesdiási egyesület ezekre építve szervez előadásokat.

„Úgy gondoltuk, hogy ebben az évben, tehát az első évünkben fókuszálunk az egyén szellemi és lelki megtisztulására, illetve ezen keresztül aztán a családoknak az összekapcsoló erőinek az erősítésére. Ezért gondoltuk Dr. Magyar Lórántot meghívni, aki háziorvos, diakónus, egy nagyon pozitív személyiség.” – tájékoztatott Dr. Gergye Miklós, a Védett Közjóért Polgári Egyesület elnöke.

A gyenesdiási Községházán tartott előadásra nem csak a településről, hanem a környékről is érkeztek érdeklődők. Elhangzott, a frissen alapított egyesülethez lehet csatlakozni, erre a helyszínen is volt lehetőség.