Elmaradnak a Vörsi Betlehem adventi programjai (marcaliportal.hu)

Elmaradnak a Vörsi Betlehem adventi programjai idén – erről értesítette az érdeklődőket a Szent Márton püspök Plébánia. A döntést a  járványügyi helyzetre hivatkozva, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérése alapján hozták meg – írja a marcaliportal.hu. A Betlehem egyénileg sem látogatható.

Közép-Európa legnagyobb Betlehemének története egészen 1948-ra nyúlik vissza. Egy falubeli kezdeményezés hatására lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, és annak helyére egy kisebb Betlehemet építettek. Tavaly már több mint 60 négyzetméteren csodálhatták meg látogatói advent első vasárnapjától kezdve egészen január végéig.

Az óriási Betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva kizárólag természetes anyagokból készült. 2018-ban 3 köbméternyi tuja, 20 darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye volt hetvenedik alkalommal látható. A Betlehem felépülése 8-10 napon keresztül zajlott, és kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája.

Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várta több tízezres hazai és külföldről többnyire német, francia vagy éppen amerikai látogatóit.