Elmaradhatnak idén a nagyfesztiválok (hvg.hu)

Nagyon úgy tűnik, hogy a nagy fesztiválokról idén is le kell mondanunk Magyarországon is, de talán kisebb koncertek, rendezvények még lehetnek. Erről Lobenwein Norbert fesztiválszervező beszélt a Rádió 1 reggeli műsorában. A hvg.hu idéz a műsorban elhangzottakból.

 

„Nem gondolom, hogy az idei év a fesztiválokról fog szólni” – mondta a VOLT és a Balaton Sound fesztiváligazgatójaként ismert Lobenwein Norbert a reggeli rádióműsorban. Arra viszont azért lát esélyt, hogy kisebb koncerteket, kisebb fesztiválokat meg lehet majd tartani. Mint mondta, a szakmában most mindenki erről beszél. Példaként az augusztus végi Strand Fesztivált említette.

Mint mondta, bár egyelőre semelyik tervezett fellépő nem mondta vissza a szerződését, de erre nagy eséllyel lehet számítani, már csak azért is, mert egy sor európai fesztivál már bejelentette, hogy elmarad.

Az, hogy felmerült, esetleg oltási igazolvánnyal lehessen megtartani egy rendezvényt, szerinte nem életszerű. E pillanatban még azt sem tudjuk, mit takar a „védettségi igazolvány” – magyarázta. Ha a beoltottság alapján kapja valaki, akkor az eleve kizárná mindazokat, akik valamiért nem akarják vagy nem merik beoltatni magukat, és főleg azokat a fiatalokat, akik életkoruk miatt eleve nem kaphatnak oltást. Ezzel pedig a fesztiválok törzsközönségét zárnák ki- olvasható a hvg.hu-n.