Ellepték az önjelöltek a polgármester nélkül maradt Balatonszepezdet

Több tucatnyian jelentkeznek a polgármesteri tisztségre Balatonszepezden, ahol október 13-án jelöltek hiánya miatt nem tudtak település vezetőt választani. A jelentkezők között akad tizenkilenc éves fiatal és hetven év körüli nyugdíjas is. A hirbalaton.hu információi szerint a helyben élők egyre nyugtalanabbak, hiszen hetek óta folyamatosan jelennek meg olyan polgármester-aspiránsok, akik sosem jártak a településen, nem is ismerik adottságait, mindennapjait csupán a hírekből hallottak Balatonszepezdről. Ennek ellenére választási ígéreteket tesznek.

Többen úgy vélik, a kialakult helyzet rosszat tesz a településnek, amiben igen nagy a média szerepe.

„A jelöltek nagy része, szép településünket csak az index cikkéből ismeri.. Nem tudom Ti Szepezdi lakosok hogy vagytok vele, de én inkább szavazok egy ambiciózus vaddisznóra… Legalább tűzszünetet lehetne kötni velük..” – olvasható a Facebookon közzétett egyik bejegyzésben.

Balatonszepezden október 13-án nem volt polgármester jelölt, éppen ezért a helyi választási bizottság december 8-ára tűzte ki az időközi polgármester-választást. A jelöltállítás október 19-én kezdődött,  azóta viszont folyamatosan jelennek meg olyan nevek illetve személyek a településen, akiknek korábban semmiféle kötődésük nem volt a Balaton parti községhez. Az aspiránsok között található 19 éves fiatal valamint nyugdíjas, észak-magyarországi, szentendrei, dunaújvárosi, budapesti lakos, akiknek se településvezetői sem közigazgatási eljárásban szerzett tapasztalataik sincsenek.

Információink szerint a helyben élők, valamint a több évtizede rendszeresen a településre látogató nyaralótulajdonosok egyöntetű véleménye, hogy balatonszepezdi illetőségű polgármester tudná eredményesen vezetni a községet. A hirbalaton.hu úgy tudja, hogy a balatonszepezdieket egyre inkább kimeríti a helyzet, hiszen több tucat olyan jelölt gyűjti az aláírásokat, akik csupán a választás körüli híradásokból értesültek arról, hogy lehetnének polgármesterek egy balatoni településen. A helyiek közül többen ezért a médiát okolják, és úgy vélik nevetségessé teszi a kialakult helyzet az otthonukat.

A legtöbben azt várják, hogy véget érjen a szavazási procedúra és a település élete visszatérhessen a szokásos kerékvágásba.  A hirbalaton.hu úgy tudja, hogy október 19. óta több, mint húszan kérték ki az ajánlóíveket, de eddig csupán egy jelölt tudta összeszedni a szükséges aláírásokat. Az ajánlóíveket november 4-éig lehet leadni.