Elkezdődtek a balatongyöröki Nemzeti Hét programjai (TV Keszthely)

Elmerülés a magyarság kultúrájában! Impozáns előadókkal nyitotta meg kapuit a 16. Nemzeti Hét programsorozat. A Balatongyöröki Honismereti Kör rendezvénye öt napon át előadásokkal és kulturális programokkal várja az érdeklődőket.

 

A tizenhatodik Nemzeti Hét programjait Balatongyörök polgármestere nyitotta meg. Biró Róbert felidézte a 900 éves település történetét. Említést tett Balatongyörök idegenforgalmi vonzerejéről, amelyben nagy szerepet kapnak a programok,rendezvények – írja a TV Keszthely.

„Nagyon fontos, hogy változatos programokkal szolgáljunk a vendégeknek. Nagy rendezvényeink már Pünkösdkor elkezdődnek. Nagyon kedvelt rendezvényeink a borfesztiválok és egy kicsit más oldala a kultúrának, amikor a nemzeti dolgokról tudunk a Nemzeti Héten beszélgetni és műsorokat meghallgatni. Úgyhogy azt gondolom, a rendezvény palettánknak az egyik meghatározó rendezvénye.”

– mondta el Biró Róbert.

A Balatongyöröki Honismereti Kör rendezvényének nyitónapján, minden idők egyik legjobb magyar vízilabdázója, a nemzet sportolója Faragó Tamás beszélt sport pályafutásáról,élményeiről, az uszodai kultúráról. Kiemelte a hit erősségét, amit ha meg tud tölteni tartalommal az ember sikereket, érhet el. A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja a dobogó legfelső fokának életérzését is felelevenítette.

„Ezt nehéz leírni. Azt gondolom, hogy először azt érzi az ember, hogy megcsináltam. Jó, hogy itt vagyok! Jó,hogy nem második vagyok vagy harmadik. Teljesítettem azt, amit elvártak tőlem. De természetesen az nagyon-nagyon fontos, hogy átérzem azt, hogy egy nemzet van mögöttem, szurkolnak nekem. Alapvetően a nemzeti tudatot valamilyen módon a sporton keresztül lehet erősíteni. És úgy érzem, hogy valamit én is hozzátettem ehhez a nemzethez, ehhez a hazához.”

– nyilatkozott Faragó Tamás.

A Nemzeti Hét célja történelmünk fontos mozzanatainak felelevenítése mellett, napjaink nemzeti sorskérdéseire és a magyarság történelmére, kihívásaira keres és ad választ.

„Az idei program legfontosabb alkotói az idei évfordulók. Nevezetesen az Aranybulla 800. évfordulója, azt gondolom még világviszonylatban is egy egyedülálló dolog. Azután Petőfi születésének 200. évfordulója, Tamási Áron születésének 125. évfordulója. Azt gondolom ezek a legjelentősebb események, de nagyon fontos- és több előadás is lesz- az orosz-ukrán háborúról, mint aktualitás és azonkívül ismétlődően, mint minden évben, a határon túli estvéreink napja, aminek az idén külön érdekessége, hogy a kettészakított falu, Szelmenc polgármesterei előadni fognak.”

– mondta Piszter Péter a Honismereti Kör Egyesület elnöke.

A programok a korábbi évekhez hasonlóan, a balatongyöröki móló melletti sétányon lesznek. Az előadások mellett koncertek várják a közönséget.