Elindult az Összevont Cirkáló hajóosztály új honlapja (porthole.hu)

2019. 07. 18-án a Balatonon már javában zajlott az 51. Kékszalag, amikor elindult az osztály új honlapja. A honlapon az érdeklődők minden hajóról megtalálják a fényképükön kívül a legfontosabb információkat, adatokat. 

Fotó: osszevontcirkalo.hu

A tavalyi osztályértekezletükön határozták el, hogy a Balaton legszebb és legöregebb hajóit tömörítő osztálynak, a hagyományok tisztelete mellett haladni kell a korral, így megszületett a megújult www.osszevontcirkalo.hu  – idézi Wonke Péter osztálykapitányt a porthole.hu.

A fejlesztést egy fiatal, részben vitorlázókból álló csapat – az M&N Web Solutions – végezte. „Különösen örültünk a felkérésnek, hiszen ez az osztály személy szerint is közel áll a szívemhez. Öröm volt ilyen csodálatos hajók képeivel dolgozni és bízunk benne, hogy a honlapon mindenki könnyedén megtalálja amit keres. Természetesen a fejlesztés nem áll meg, a továbbiakban még több információt szeretnénk megosztani a felhasználókkal” – mondta el Mülhauser Attila, a cég egyik vezetője.

A honlapon megtalálhatóak a közeli versenyek beharangozói, élménybeszámolói, továbbá a friss időjárás, széltérkép és további hasznos linkek valamint a korábbi versenyek képgalériái is.