Elindult a turisztikai szezon a Balatonnál (tvkeszthely.hu)

A Balaton megkoszorúzásával nyitották meg a szezont Keszthelyen. Az utasok a tó legrégebbi üzemben lévő hajójának – a 126 éves Helkának – a fedélzetén ünnepelték május elsejét. Volt, aki korhű ruhában élvezte a balatoni hajózást.

A koncertek és családi programok mellett Keszthelyen térzenével és mazsorettekkel is ünnepelték a szezon indulását. Ünnepélyes keretek közt vonták fel a nemzeti lobogót a rózsalugas menti téren. Köszöntőjében Keszthely polgármestere kiemelte, a Fő tér, a Balaton-part és más infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően megélénkültek a befektetők, a Helikon, a Hullám és a Balaton szállót is fel akarják újítani. Hozzátette: emellett a kormány is nagy hangsúlyt fektet a balatoni régióra.

„Bizonyság erre az, hogy 367 milliárd forintot biztosít a Balaton fejlesztése érdekében a Balaton-parti települések részére. Ebből bizonyára Keszthely is fog részesedni. És nagyon örülök annak is, hogy a befektetők rátaláltak Keszthelyre. Egyre többen jelentkeznek és egyre szebb tervekkel ismertetik mega város vezetését.” – mondta Ruzsics Ferenc.

A hazai és uniós keretből 2020-ig megvalósuló beruházások alapvető célja a turizmus, a vízminőség és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése – olvasható a városi televízió honlapján.