Elindult a Bringára Keszthely! program (zaol.hu)

Integrált városmarketing programmal készülnek a Giro d’ Italia világversenyre és az azt követő időszakra a kerékpárosbarát településen. A jelszó: Bringára Keszthely!

 

A nemzetközi mezőny vasárnap a Balaton fővárosát is érinti, ezért megpróbálják kiaknázni a verseny felhajtóerejét s a térség kiváló kerékpáros infrastruktúráját – írja a zaol.hu.

A Bringára Keszthely! program keretében tematikus kerékpáros-hétvégéket, szemléletformáló túrákat és kísérőprogramokat, valamint a díjnyertes Hello, Keszthely! applikációt segítségül hívva, aktív kihívásokkal egybekötött promóciós játékot szerveznek a városban. Nagy Bálint, vasárnap leköszönt polgármester, a térség új országgyűlési képviselője leszögezte: egyre többen töltik aktívan szabadidejüket ezen a vidéken is, éppen ezért az a céljuk, hogy a térség egyedülálló attrakcióit a helyben élők és a turisták természetközeli, környezetbarát módon fedezhessék fel.

Hamarosan az Energia téren többek között kerékpáros- pihenő, új bringákkal és gyorsszervizzel ellátott kölcsönzőpont, valamint segélyszolgálat is rendelkezésre áll majd – tette hozzá a képviselő, emlékeztetve: a Helikon Kastélymúzeumban is jelentős kerékpáros-beruházások kezdődtek. Mindezek célja, hogy a kastélyt összekapcsolják az Energia téri központtal, erősítve ezt a turisztikai tengelyt.

Ezeket a fejlesztéseket a Bringára Keszthely! program teszi teljessé. A kezdeményezés célja, hogy az érdeklődők minél több kerékpárosprogramon, -eseményen vegyenek részt, továbbá a kihívásokat is teljesítsék, amelyért a résztvevők pontokat kapnak, amiket az alkalmazás pontboltjában válthatnak be különböző ajándéktárgyakra, bónokra – tette hozzá Kovács Szabolcs polgármesteri turisztikai tanácsadó.

Aki minimum két Bringára Keszthely! tematikus kihívást teljesít, az a promóciós játékra is regisztrálhat, amelynek fődíja egy személyre szabott kerékpár.