Elhunyt Tihany egyik ikonikus személyisége (veol.hu)

Nyolcvanadik életévében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Csuti István kettesfogat-hajtó, a Tihanyi Lovas Klub alapítója.

Tihany lovas és közéletének egyik ikonikus személyiségétől Tósoki Imre polgármester közösségi oldalán egy közelmúltban készített képpel búcsúzott, melyen a neves lovas segédhajtóként ült mögötte az utóbbi fogathajtó versenyen – írja a veol.hu.

Csuti István életét nagyapja révén már gyermekkorában meghatározták a lovak, illetve az állatok szeretete. Harminc évvel ezelőtt megalapította a Tihanyi Lovas Klubot, majd gyermekével, Anikóval együtt évente szervezte a kettesfogathajtó-versenyeket, melyeken leánya 15 éven át volt a segédhajtója.

Tősgyökeres tihanyiként imádta faluját, lenyűgözte a Balaton, a Belső-tó látványa. Gyönyörű lovait betegsége miatt kénytelen volt eladni, de minden versenyen és rendezvényen továbbra is részt vett. Az elhunyttól január 15-én, 13 órakor vesznek végső búcsút a tihanyi temetőben.