Életre keltették a kétezer éves legendát a csodatévő gyógytóról Hévízen

Világbékét, egészséget és sikeres érettségit is kívánnak a Hévízre látogatók a település Római kori romkertjénél lévő „Kívánságfalon”. Mára több száz kívánságszalag gyűlt össze, életre keltve egy régi hévízi legendát – tájékoztatta a hirbalaton.hu-t a helyi önkormányzat.

A legismertebb hévízi legenda, amely a tó keletkezéséről és csodatévő hatásáról maradt fenn Flavius Theodosius római császárhoz kötődik. E szerint Flavius gyermekbénulásban szenvedett. Keresztény dajkája nap mint nap imádkozott a kisfiú gyógyulását kérve. Fohászára válaszként forrás fakadt, amiből később egész tó keletkezett, melynek vizében rendszeresen fürdette a beteg gyermeket.

Flavius csodával határos módon meggyógyult, erős uralódóvá, a Római Birodalom császárává vált. Hálából 391-ben a kereszténységet államvallássá nyilvánította egész birodalmában.

A legendás gyógytó nem más, mint a Hévízi tó, melyet azóta is sok ezren keresnek fel gyógyulásért.

A Római kori romkertnél most „Kívánságfalon” elhelyezett szalagok keltik életre a római kori legendát. Mára több száz Flavius-kívánságszalag gyűlt össze a hévízi vendégek kívánságaiból, akik kívántak például világbékét, egészséget és boldogságot a családjuk számára, utazást és hosszú életet, vagy sikeres érettségit.