Eldőlt a balatonszárszói Közgé-üdülő sorsa (beol.hu)

Nem a volt Közgé-üdülőt, hanem a másik balatonszárszói nyaralót, a mostani gyermeküdülőt értékesíti a békéscsabai önkormányzat nyilvános árverésen – döntött a közgyűlés másfél órás vitát követően a csütörtöki rendkívüli ülésén.

A közgyűlés két hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy kalapács alá kerül az egyik balatonszárszói nyaraló, a volt Közgé-üdülő. A kikiáltási árát nettó 100 millió forintban határozták meg. A nyilvános árverés jövő héten, augusztus 28-án lett volna a városházán. Az értékesítés ellen több békéscsabai és városból elszármazott szólalt fel, megfogalmazva azt, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan egykor közgés diákok, pedagógusok összefogásából, pénzéből épült.

Ezért került a téma ismét terítékre a közgyűlés ülésén. Idő közben összeült a pénzügyi bizottság, amely kérte, készítsenek szakértői véleményt azzal kapcsolatban, hogy a másik balatonszárszói nyaralót, a mostani gyermeküdülőt mennyiért lehetne értékesíteni. Az egyébként a közgéshez képest közelebb van a Balatonhoz, ellenben kisebb a területe, és talán még inkább felújításra szorul, a közgés valamelyest komfortosabb. A szakértő szerint az ingatlan nettó 93,5 millió forintot kóstál.

Több kimutatás is készült, hogy a két balatonszárszói üdülőnek milyen a kihasználtsága. A közgés üdülőben tavaly 1500, a gyermeküdülőben 2500 volt a vendégéjszakák száma: előbbiben családok is nyaralnak, utóbbiban pedig szinte csak a békéscsabai gyermekek. Nem csak erről készült azonban felmérés. Hiszen a történet főleg arról szól, hogy az önkormányzatnak az ingatlanok értékesítéséből bevételre van szüksége, és a tervezett nettó 300 millió forintból eddig alig 50 millió folyt be.

A közgyűlés több lehetőség közül dönthetett. Volt az egyik variáció, amely szerint tényleg a Közgé-nyaralót értékesítsék. Volt a másik változat, hogy ne a közgést, hanem a Jókai utcai gyermeküdülőt. Emellett Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) felvetette egy harmadik lehetőségként azt, hogy egyelőre tartsák meg mindkét nyaralót, és készítsenek előterjesztést arról, hogy miként lehetne hatékonyabban hasznosítani őket, akár cégnek, akár alapítványnak kiadva az üzemeltetést.

A közgyűlés végül 9 igen, 1 tartózkodás és 3 nem mellett fogadta el a második változatot: azaz nem a közgés nyaralót, hanem a gyermeküdülőt értékesítené a város, a tervek szerint még ebben az évben és nyilvános árverésen. A kikiáltási árát nettó 93,5 millió forintban határozták meg.

A vita során Szarvas Péter polgármester arra hívta fel a figyelmet Bíró Csabához (Fidesz-KDNP) hasonlóan, hogy nem kötelező önkormányzati feladat a gyermekek üdültetése. Ezért javasolta, hogy a kettőből legalább az egyik balatonszárszói ingatlant értékesítsék. Ez azért is fontos, mert a városnak pénzre van szüksége, fenn kell tartani a költségvetési egyensúlyt.

Elmondta azt is, hogy a gyermeküdülő – amit tehát eladnának – fontos bázisa volt eddig a gyermeküdültetésnek, a jótékonysági bál bevételéből is ott táboroztak a rászoruló gyermekek. Sőt annak az ingatlannak, kvázi villának további jelentősége, hogy egykor József Attila is élt ott. Hozzátette mindkét ingatlan esetében, hogy komoly pénz kellene a felújításukhoz.

– Érzelmi kérdéssé vált, hogy melyik ingatlant értékesítse a város – mondta dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke. Kaposi László (DK) szavaira reagálva kijelentette: nem arról van szó, hogy a város feléli a vagyonát, hogy elherdálnák az értékeit. Hiszen az ingatlanok eladásából származó pénzekből fejlesztéseket valósítanak meg. A beruházásokhoz önerőre van szükség, és az önerőként befektetett 150 millió forintból nagyjából 1,5-2 milliárd forintos fejlesztés valósul meg. Kiemelte: csak tavaly 50 milliárd forinttal nőtt Békéscsaba vagyona.

Paláncz György (Fidesz-KDNP) – aki egyébként a Közgé igazgatója – szerint is egyértelmű, hogy bevételre van szüksége a városnak, és hogy az egyik nyaralót el kell adni. Javasolta, hogy ne a Közgé-nyaralót, hanem a gyermeküdülőt értékesítsék: a meglátása szerint az rosszabb állapotban van, veszteségesebben működtethető csak. Hozzátette: ha lesz rá mód, akkor a Közgé alapítványa szívesen üzemelteti a jövőben a közgés nyaralót.

A vita során többen felszólaltak még, így Kiss Tibor alpolgármester (Fidesz-KDNP), Hanó Miklós alpolgármester (Fidesz-KDNP), valamint Takács Péter (LMP).