Eladnák a keszthelyi sörházat – feltételeket szabott az önkormányzat (24.hu/hirbalaton.hu)

850 millió forint uniós forrásból tervezte felújítani Keszthely önkormányzata azt a műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyben a tervek szerint kézműves sörfőzde, sörterasz és szövetkezeti bolt épült volna. A projektet elvileg 2020 végén fejezték volna be, de 2021 júniusára eljutottak oda, hogy az önkormányzat 601 millió forint induló vételárért elkezdte árulni a Reischl-féle sörházat – közölte a 24.hu a város honlapján közzétett hirdetményre hivatkozva. 

A korábbi képviselő-testület az InvestMondi-System Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t bízta meg, hogy több mint egymilliárd forint uniós pénzből újítsa fel az egyik helyi óvodát, a városi strandot és a Reischl sörházat.

A kivitelezések alaposan megcsúsztak, ezért  az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF egy bejelentés alapján mindhárom projekttel kapcsolatban előzetes vizsgálati eljárást indított, a rendőrség pedig már a jelenlegi városvezetés és a KÉVE (Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület – a.szerk.) feljelentése alapján kezdett el nyomozni a sörház és az óvoda felújítása ügyében.

Az önkormányzat oldalán elérhető dokumentum szerint a kivitelező a csúszást a pótmunkákkal és likviditási gondokkal magyarázta, valamint azzal, hogy az OTP befagyasztotta szabad hitelkeretüket. Ám március végi tájékoztatásuk szerint a pénzügyi problémáik nagy részét megoldották, és „intenzíven rendezni tudják/rendezik az elmaradt teljesítéseket” az alvállalkozók felé, így kijelentették, hogy készen állnak a sörház befejezésére.

A cég ügyvezetője, Kamondi-Lukács Mónika levele nem hatotta meg az önkormányzatot, amely felbontotta a szerződést a kivitelezővel. A polgármester április végén még azt írta a 24.hu kérdésére a sörházzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat szándéka mielőbb befejezni a projektet. Úgy tűnik azonban, hogy a városvezetés letett ezen tervéről, így a tervezett 850 millió forintos felújítás helyett 601 millióért értékesítik az épületet.

A város ugyanakkor komoly feltételekhez is köti az épületegyüttes értékesítésére beadott pályázatok pozitív elbírálását (a.szerk – hirbalaton.hu)

  • a vételi ajánlathoz csatolni kell az ingatlanra vonatkozó közérdekű a b) pont szerinti hasznosítási elképzeléseket,
  • vevő vállalja, hogy az ingatlan-együttes egészét hosszú távon közérdekű, közösségi, köznevelési, közoktatási, kulturális, sport célokra hasznosítja,
  • vevő köteles az ingatlan rendbetételét, az esetleges balesetveszély elhárítást, az illetéktelen bejutások megakadályozását, valamint a szükséges állagmegóvási munkálatok elvégzését legkésőbb az adásvételi szerződés aláírásától számított 1 éven belül megkezdeni,
  • vevő tudomásul veszi, hogy Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Keszthely Közigazgatási Területének Helyi Építési Szabályzatáról szóló 32/2009. (X. 15.) rendeletének módosításáig a 993/2 hrsz-ú ingatlant kizárólag zöldterületként hasznosíthatja.

A teljes hirdetmény Keszthely város honlapján érhető el.