Eladná az állam az üresen pusztuló balatonberényi gyermeküdülőt (hvg.hu/nepszava.hu)

Bár öt éve, a megyék vagyonának államosításakor a kormány célja az volt a korábban Vas Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő balatonberényi gyermeküdülővel, hogy Erzsébet-táborrá alakítja, az ingatlan két éve üresen áll, az állam pedig most végül eladná a területet – írja a népszava.hu.

 

Erzsébet-táborként a balatonberényi üdülő az első években még fogadott csoportokat, tavaly viszont, amikor a gyereknyaraltatás az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz került, már nem szerepelt az Erzsébet-táborok listáján.

Szombathely többször is megpróbálta visszaszerezni az ingatlant, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) már egy éve azt közölte, hogy eladásra szánja az üdülőt. Az MNV azóta még em hirdette meg a területet, most pedig nem válaszoltak a lap kérdéseire.

A balatonberényi volt gyermeküdülő egy 1,6 hektáros területen fekszik, melyhez egy 2400 négyzetméteres saját strand is tartozik, amely egy Natura 2000-es természetvédelmi terület része. Az épület részben akadálymentes, a hálótermeken és vizesblokkokon kívül étterme és konyhája is van.

Horváth László, Balatonberény polgármestere azt mondta, két éve a tábozrotatás mellett egy pékség is volt az épületben, de azóta üresen áll, a strandot elkezdte már benőni a nádas, az épület berendezését pedig elhordták.