Eladja értékes üdülőit a Magyar Posta, hogy legyen pénz a bérekre (napi.hu)

A balatonalmádi és debreceni ingatlanon kívül az összes üdülőjét értékesítheti a Magyar Posta szerte az országban. Ebből fedeznék a postások béremelését.

Nem csak az Üllői úti 114-116. szám alatt található hat épületét értékesítené a Magyar Posta, hanem a debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes többi üdülőjét szerte az országban – értesült több szakszervezeti forrásból a Napi.hu. Ez mintegy 20 ingatlant jelenthet, egyelőre nehéz megbecsülni ezek összértékét, de a hallott becslések szerint akár elérheti a 10 milliárd forintos határt is.

Az üdülők többsége lerobbant állapotban van, de az elhelyezkedésük alapján nem lehet kizárni, hogy egy-két befektető lát majd fantáziát az megvásárlásukban. A Magyar Postának – egy 2016-os lista alapján – van ilyen ingatlana többek között Siófokon, Balatonfüreden, Balatonkenesén, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Harkányban, Mátraházán és Zalakaroson is. Szakszervezeti források szerint az üdülővagyon értékesítése volt a fedezete a legutóbbi béremeléseknek.

„A végső megállapodás szerint a mintegy 30 ezer dolgozóból több mint 23 ezer 10 százalékos vagy azt meghaladó mértékű bérfejlesztésben részesül idén, azaz 2017 óta átlagosan 40,4 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre” – fogalmazott Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója márciusban. Az emelés forrását is megjelölte akkor: részben az erre elkülönített pénz, illetve forrás-átcsoportosítással oldják meg. Mindez ezek szerint utóbbi az ingatlanvagyon eladását jelentheti.

Nem érte meg

Szakszervezeti forrásból a napi.hu úgy értesült, hogy a postás dolgozók már nem nagyon jártak ezekbe pihenni, mert ár-érték arányban nem érte meg nekik. Így meglehetősen rossz kihasználtsággal és ráfizetéssel üzemeltek.

„Az alapférőhelyek száma 52, pótágyakkal együtt 78. A tizennégy 2 ágyas szoba és a hat 4 ágyas apartman mindegyike fotelágyakkal pótágyazható. Az erkélyes szobák mindegyikéhez fürdőszoba és WC is tartozik. Minden szoba hűtőszekrénnyel és kábel TV-vel felszerelt” – szól a siófoki üdülő leírása. A siófoki ház a Kádár-rendszert idézi, de remek helyen, az aranyparton található, ahol 900 ezer és 1,2 millió forint közötti négyzetméter árakkal is találkozhatunk.

A siófoki ingatlan sorsára Harangozó Tamás (MSZP) képviselő írásban rá is kérdezett a Miniszterelnöki Kormányirodánál (MK). „Az üdülő értékesítéséhez szükséges dokumentáció összeállítása jelenleg folyamatban van. Az értékesítésről szóló döntést követően az ingatlan nyilvánosan meghirdetik” – válaszolta Fónagy János, az MK államtitkára. Természetesen a Magyar Postát is megkérdezték az ügyről, válaszukat közölni fogják.

Nemcsak a Magyar Posta árulja ki az üdülővagyonát: legutóbb az MVM ingatlanainak hirdetései jelentek meg a vagyonkezelő e-árveresi oldalán, ahogy azt a Napi.hu korábban megírta.

A Magyar Posta elvileg még nyereséges – bár jelentős állami támogatást kap -, a 2018-ban a terveknél kedvezőbb, 497 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A beszámolóból pedig kiderült, hogy az adózott eredmény is 497 millió forint, de egyre kevesebb a levél, ellenben folyamatosak az áremelésnek és a leépítések a társaságnál.