Együtt ünnepelte a hajózási szezon kezdetét Badacsonytomaj és Fonyód (veol.hu)

A két, egymással szemben fekvő parti település ezúttal is együtt ünnepelte a hajózási szezon kezdetét pénteken.

A fonyódi küldöttség érkezését követően a badacsonytomajiak ugyancsak hajóra szálltak, majd a tavon, középvízen Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a két település ünnepi eseménye jól jelképezi azt az összefogást, amely egyébként a jövőt jelenti a Balaton tekintetében.

Kollár József, a Bahart Zrt. vezérigazgatója szerint rendszerben gondolkodva kell fejleszteni a térséget és egy csomagban kell eladni. – Olyan kincs van a birtokunkban, amely jelenleg messze a lehetőségei alatt teljesít. A Bahart válaszút előtt áll, a társaság fejlesztése lehetőségeinkhez mérten megtörtént, továbblépni jelentős tőkebevonással, állami forrásokkal lehet csak. A dilemma, hogy tovább tudunk-e lépni a jelenlegi szintről, kapunk-e ehhez elég forrást és egy más szintre tudjuk-e emelni a balatoni vízi közlekedést. A másik kérdés, hogy megmarad-e a balatoni hajózás a jelenlegi, teljesen gazdasági társaságként való működésen, vagy elmozdulunk a közszolgáltatás irányába. Utóbbi esetben sokkal sűrűbben, hosszabb menetrenddel tudunk dolgozni – mondta a vezérigazgató.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere szerint a két várost a víz összeköti. – Hiszen itt a nagyszerű hajózási lehetőség, a turisztikai attrakció, amely egyre népszerűbb és egyre többeket átcsábít a szomszédos településre. Akár a badacsonyi borokért, akár a fonyódi piacra, vagy a strandok meglátogatására, Közel kétszázezren képesek ezért áthajózni Fonyódról Badacsonyba és vissza. Nagyon örülök neki, hogy a két település képviselő-testülete és intézményei között egyaránt jó a kapcsolat – mondta a polgármester. Orbán Péter, Badacsonytomaj alpolgármestere arról beszélt, hogy ebben a mai rohanó világban hajóra szállva látható csak igazán, hogy miért szereti e tájat ennyire minden turista. – A két település mindent megtesz a jó kapcsolat ápolásáért, ennek része a hajózási szezon közös megnyitója is – mondta az alpolgármester.

A túlsó parton a Fonyódi első gyermek huszár és tüzér bandérium díszelgéssel fogadta a vendégeket. A Fonyódi Kulturális Központban Varga István könyvtáros a Badacsony és Fonyód közötti kultúrtörténeti emlékekről tartott előadást, majd a Fonyódi Betyárok Cseperedő csoportja széki és somogyi táncokat adott elő. Az ünneplők végül a Kripta villához kirándultak, útközben Fonyód helytörténeti érdekességeivel ismerkedve – írja a veol.hu.