Egyre többen fordulnak a SZÉP-kártya felé (sonline.hu)

Több helyütt is érezhető a növekvő érdeklődés a SZÉP-kártya lehetősége iránt, mely továbbra is kedvezményesen nyújtható más cafeteria-elemekkel szemben.

Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya, azaz a SZÉP-kártya kibocsátásában érdekelt pénzintézetek a konstrukció iránt, mely a januártól hatályos cafeteriaváltozások következtében egyedül marad a kedvezményesen – 34,5 százalékos adó- és járulékteher mellett – nyújtható cafeteriaelemek között – írta nemrégiben a Világgazdaság.

Bezerics Dániel, a balatonboglári és a budapesti Paletta bisztrók tulajdonosa elmondta: nemrégiben felmerült a gondolat a cégvezetésben, hogy SZÉP-kártyát is biztosítsanak a béren felül az alkalmazottaik részére. Így megfontolják a lehetőséget, a plusz juttatás még inkább egyfajta ösztönző lehet a munkavégzés szempontjából a cégvezető szerint. Ezzel együtt Bezerics Dániel úgy véli: a SZÉP-kártya is segíthet a belföldi turizmus erősödésében, s az csak üdvös, ha ehhez a folyamathoz maguk is hozzájárulhatnak.

A teljes cikk itt található.