Egyre népszerűbbek a balatoni kempingek (magyaridok.hu)

Mintegy 1,4 milliárd forint szállásdíj­bevételt és tízszázalékos forgalomnövekedést ért el a Balaton­tourist Kft. által üzemeltetett 12 tó körüli kemping a nyáron – közölte a Magyar Időkkel a társaság ügyvezetője. Nagy Gábor arról is beszélt, hogy a jól működtethető kempingek már az elmúlt öt évben elkeltek a Balatonnál, így a cég – megszokott üzleti modellje szerint – továbbra is csupán üzemeltetést végez. A Siófok-Sóstón lévő Ifjúság Kemping tulajdonosi jogaira piaci szempontok miatt nem pályáztak a felszámolási eljárásban. 

 

A hazai turizmus jelentős idei növekedéséből a közkedvelt balatoni kempingek is kivették a részüket a nyáron. A legnagyobb hazai kempingüzemeltető cég által működtetett tucatnyi tó körüli létesítményt ebben az évben 9,1 százalékkal több vendég kereste fel, mint tavaly, míg az értékesített vendégéjszakák száma 10 százalékkal bővült. – Összesen közel 1,4 milliárd forint szállásdíjbevételt értünk el a nyári hónapokban. Ez hatszázalékos növekedést jelent az előző évhez képest még úgy is, hogy az idén két kempinggel kevesebbet, összesen 12 önkormányzati és magántulajdonban lévő pihenőhelyet üzemeltettünk – mondta lapunknak a Balatontourist Kft. ügyvezetője.

Nagy Gábor ismertette: a látogatottság szempontjából idén a balatonfü­redi Füred Kemping és Üdülőfalu volt a legnépszerűbb, itt az összes vendég 23 százalékát regisztrálták, míg a kempingezők több mint fele a Siófok-Szabadi­fürdőn lévő Aranypart és a szemesi Vadvirág üdülőfalvakban szállt meg. Emellett jelentős a révfülöpi Napfény, az ex-autós­kempingként jegyzett Mira­bella és a keszthelyi Zala Kemping látogatottsága, ami egyébként függ a pihenőhelyek befogadóképességétől, elhelyezkedésétől és a szolgáltatásaitól is – jegyezte meg az ügyvezető, aki azt is elmondta, hogy évek óta a környező országokból és Nyugat-Európából érkeznek a külföldi vendégeik.

A küldőpiacok azonban változtak: az alacsonyabb kategóriás balatoni szálláshelyeken hosszú ideje stagnáló vagy csökkenő német beutazó­forgalom idén nőni kezdett, emellett kimagaslóan emelkedett a lengyel turisták száma. – A magyar vendégek után a német, a holland, a dán, a lengyel és az osztrák vendégek fordulnak meg leggyakrabban a Balatontourist kempingjeiben – tette hozzá.

Nagy Gábor kitért rá, hogy a cége által kizárólag üzemeltetett egységek közül a Siófok-Sóstói Ifjúság Kemping jövőre már nem tartozik a Balaton­touristhoz, az ugyanis nemrégiben új tulajdonba került. – 2012-ben vonták felszámolási eljárás alá, azóta egészen az idei szezon végéig cégünk üzemeltette ezt a kempinget is. Idén tavasszal az F1 Consulting Kft. felszámolóként egymilliárd forintért hirdette meg a 8,3 hektáros külvárosi területet, később 750 millió forint körül jelent meg újabb kiírás.

A Balaton­tourist tulajdonosi köre nem nyújtott be pályázatot az eljárás során, mert nem állt szándékunkban a kemping megvásárlása, amelynek egyébként megha­tározó jellemzője, hogy nem vízparti ingatlan, egy vasúti aluljárón keresztül lehet megközelíteni a fizetős balatoni strandot. Ez jellemzően inkább a kisebb költésű belföldi turisták, kerékpárosok, túrázók által kedvelt átmeneti pihenőhely, a minőségibb kínálatot kereső külföldi vendégek szempontjából kevésbé lehet kifizetődő befektetés. Ráadásul olyan állapotban van, hogy nagy ráfordítást igényelne a fedett szálláshelyek, kiszolgálóegységek korszerűsí­tése.

Ezek a tényezők meghatározzák egy kemping jövedelmezőségét, illetve, azt, hogy érdemes-e hosszú távon gondolkodni benne – ­mondta Balatontourist Kft. ügyvezetője, és megerősítette, hogy a végül 377 millió forintért gazdát cserélt siófok-sóstói üdülőhelyet jövőre már nem a cégük üzemelteti. A Magyar Idők piaci információk alapján úgy tudja, hogy a sóstói kemping új tulajdonosa, a zákányszéki székhelyű, ingatlankeze­lésre, -közvetítésre alakult Retro Motors Company valószínűleg nem szálláshelyként tervezi újranyitni a más típusú fejlesz­tésre is alkalmas területet.

Nagy Gábor kifejtette: a piacon jól prosperáló kempingek valójában már az elmúlt öt évben elkeltek a Balatonnál. A Balatontourist és tulajdonosainak üzleti modellje ezért továbbra is az, hogy nem ingatlanvásárlásba invesztálnak, hanem a cég évtizedes tapasztalatai, a hazai, illetve nemzetközi utazás­szervező irodákkal kialakított kapcsolatai alapján a magán-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő kempingeket üzemeltetik. Ez alól egyetlen kivételt a Balatonakaliban lévő Strand Holiday Kemping jelent, amelyet márciusban vásárolt meg a Konzum-csoporthoz, így Mészáros Lőrinchez is köthető és a Balatontouristot is tulajdonló BLT Group Zrt.

A cég vezetője kifejezetten visszásnak tartja, hogy a sajtó egy része ennek ellenére állítja, hogy tulajdonosaik „felvásárolták” a fél Balatont, ha pedig nem vesznek meg egy kempinget, akkor viszont bukásként állítják be az ügyletet. Az ügyvezető szerint egyáltalán nem meglepő, hogy az évekkel ezelőtt felszámolási eljárás alá került balatoni kempingek mostanra gazdát cserélnek. Mint mondta, az Ifjúság Kempingen kívül a jövőben előfordulhat ez például a jelenleg ugyancsak felszámolási eljárás alatt lévő zalakarosi Termál Kemping és a balatonszemesi Vadvirág Kempingek esetében is, amelyekre szintén nem terveznek ajánlatot tenni.