Egyre kevesebb az esély havazásra a Balatonnál (welovebalaton.hu)

A Balatonnál nagyon régen fordult már elő annyira hóban szegény tél, mint a mostani, legalábbis a február közepéig tartó tapasztalataink alapján. December elején esett némi hó, de sok helyen már másnapra elolvadt, aztán január 19-én ismét hullott a hó, de másnapra már nyoma sem volt a régió nagy részén. A télies fehérséget csak a zúzmarás köd hozta meg januárban. A hőmérsékletek sem érik el a durva mínusz 10 fokokat, de azért annyira legalább hideg van, hogy az eplényi sípálya (a december közepi tavaszias időjárás miatti kényszerszünettől eltekintve) nyitva van.

Már most is megfigyelhető, ahogy általánosságban melegednek az évszakok, „a csapadék pedig inkább eső formájában hullik le”. A folyamat a nyolcvanas évektől robbant be igazán annak hatására, hogy a légköri üvegházgáz-koncentráció ekkorra exponenciális növekedést ért el – mondta el a welovebalaton.hu-nak Zsebeházi Gabriella, az OMSZ éghajlat-kutatója.

A Balaton térségében nem meglepő módon a legmagasabb vidék, a Bakony a leghóbiztosabb, például a Kab-hegy és a Magas-Bakony. A hőmérsékletek emelkedésével a hóhatár is emelkedik majd, illetve inkább a gyakori heves esőzések válhatnak általánossá. Ennek oka az ember okozta globális éghajlatváltozás.

Horváth Ákos az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának vezetője a portállal közölte: a Balatonnál az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy csak rövid időre alakul ki összefüggő jég, illetve csak vékony jégréteg jelenik meg a téli hónapokban. Legutóbb 2017 telén alakult ki összefüggő, 22-25 centiméteres jégréteg a Balatonon. Az adatok szerint a nyolcvanas években gyakori volt még a hosszan tartó jegesedés, sőt 1987-ben Siófoknál 45 centis jeget is mértek.

Idén eddig kiugróan meleg, déli légáramlatok érték el Magyarországot, így csak a vékony talajközeli rétegekben alakult ki hideg légpárna, ami nappalra felmelegedett. Az éjjeli fagyok miatt a Balatonon megjelent ugyan hajnalra a tavi jég, de a szél simán összetörte és felolvasztotta. Vastag jég még létrejöhet a következő években is a Balatonon, de ez egyre ritkább és valószínűtlenebb lesz. Az évszakok ugyan nem tűnnek el, tél továbbra is lesz, de az általunk megkérdezett meteorológusok szerint melegebb lesz a jövőben.