Egynapos vendégek és odaköltözők jelentek meg a Balatonon – büfékörkép (g7.hu)

Bár a balatoni turizmus még most is messze van a nyolcvanas évektől a szálláshelyek forgalma alapján, a tavaszi lezárások ellenére kiváló szezonja volt a vendéglátásnak. Két olyan réteg tagjai jelentek meg látványosan, akik jellemzően nem is szerepelnek a turisztikai statisztikákban: az egynapos vendégek és az ideiglenesen odaköltözök.

A révfülöpi hajóállomásnál fekvő Rév Büfé tulajdonosa évtizedek óta nem látott olyan tömeget a Balatonnál, mint idén nyáron. „A júliusi-augusztusi forgalom már-már túlzás is volt. Az a meglátásom, hogy ezelőtt harminc évvel voltak ennyien a strandokon, amikor még idejártak a nyugat- és a keletnémet turisták, meg a vállalati üdülők is tele voltak” – mondta Bogdán József a g7.hu portálnak.

„Brutálisan erős volt a hétvégi forgalmunk azok miatt, akik csak egy napra jöttek. Nekem is több olyan ismerősöm volt, aki hajnalban beült az autóba, este meg hazament. Nem akartak megszállni a vírus miatt, meg nem is nagyon tudtak volna, mert a szállások tele voltak”

– mondta a büfétulajdonos. Hozzátette: szintén érezhető volt azoknak a jelenléte, akik az otthonról dolgozás lehetősége miatt átmenetileg a Balatonhoz költöztek. Az idei szezon egyáltalán nem indult reményt keltően. A járvány miatti lezárások éppen akkor kezdődtek, amikor az első szezonális helyek nyitottak volna. Ilyen volt a Rév Büfé is, amely március elején nyitott meg, majd bő egy hét után már kénytelen is volt bezárni. Emiatt kényszerből megpróbálkoztak a kiszállítással is, amely önmagában növeli a költségeket a magasabb áfa, a marketing, a kiszállítás és a csomagolás miatt.

„A kiszállítás még a költségeinket sem fedezte, de legalább ki tudtuk szolgálni a vendégeinket, tudtam munkát adni a kollégáknak, és meg tudtam tartani őket”

– mondta Bogdán József a csúcsidőszakban 16 embert foglalkoztató büféről, amely tavasszal az előző évi forgalom mintegy húsz százalékát hozta.

A forgalom azonban a korlátozások májusi feloldása után is lassan pörgött fel, leginkább az időjárás miatt.

„Sok volt a szeles nap, és mindig a hétvégére romlott el az idő”

– mondta Puller András, a zamárdi Sarok Büfé vezetője. Hasonló tapasztalatai voltak a balatonföldvári Cuki fagyizó tulajdonosának, Szabó Attilának is. Az 1982 óta működő, egész évben nyitva tartó cukrászda vezetője azt mondta, májusban és júniusban az előző évi forgalom 70 százaléka jött be a rossz idő miatt.

A júliusi-augusztusi jó idő és a külföldi utazás helyett a Balatont választó turisták azonban teljes mértékben kompenzálták a megkérdezett vendéglátósokat.

„A korábbi trendeknél jóval nagyobb mértékben, harminc százalékkal nőtt a forgalmunk nyáron, és ez visszahozta azt, amit tavasszal elszenvedtünk”

– mondta a balatonfüredi Sparhelt Bistro tulajdonosa, Kántor Zsuzsanna. Az egyébként egész évben nyitva tartó étterem munkavállalóit úgy tudták megtartani, hogy a lezárás alatt a tulajdonosok közeli borászatánál dolgoztak a szőlőben.

Több helyen is azt mondták, hogy idén nyáron voltak olyan időszakok, amikor rekordokat döntött a forgalmuk. Ilyen volt a balatoni régió egyik legszebb helye, a badacsonyörsi Folly Arborétum is, ahol az egész nyarat tekintve is rekordmagas volt a látogatottság. A három hónap alatt mintegy 53 ezer vendégük volt, amely nagyjából kétszerese a tavalyi számnak. Az egész évben nyitva tartó arborétumot több mint kilencven százalékban magyarok keresték fel.