Egy Zala megyei családi gazdaság sikertörténete (magyarmezogazdasag.hu)

Lovak, mangalicák, szarvasmarhák, mezőgazdaság, vendéglátás és idegenforgalom. Röviden így foglalható össze a Zala-völgyi Kustányban fekvő egykori Batthyány-birtok, ma zalaszentlászló-szentmihálypusztai gazdaság tevékenysége.

A birtok sokáig virágzott, majd elérkezett a termelőszövetkezeti korszak, amikor használták ugyan, de állagával mit sem törődtek. Az épületek teljesen lepusztultak, és nagyon úgy tűnt, a majornak vége, egyáltalán nincs már jövője. De szerencsére érkezett egy család, amely látott fantáziát a birtokban, és nekik köszönhetően Szentmihálypuszta újra a régi fényében ragyog.

– Lovardával és más lovas tevékenységgel kezdtünk még 1979-ben. Egyáltalán nem nagy dolgokra kell gondolni, összesen két lovunk volt – idézte fel az indulást Nagy Judit, a Zalai Lovas Kft. vezető-tulajdonosa. – Először Keszthelyen volt egy bérelt istállónk, amit édesanyám az élettársával – aki lovas ember volt – üzemeltetett. Aztán Aranyodra költöztek, ahol egyszer csak kinőtték a két parasztházat – nem csoda, hiszen akkor már harminc lovunk volt. Ez még az „átkosban” volt, amikor szinte csak külföldiek lovagoltak, többnyire német és osztrák turisták.

Nagy Judit: a lovagoltatás számomra marketingtevékenység is (fotó: magyarmezogazdasag.hu)

Mivel új hely kellett, 1990-ben megvették a Zalaszentlászló határában lévő objektumot, amelyben végre kényelmesen elfértek az állatok. Akkor nem voltak jók a viszonyok. A major egykor a kustányi Batthyányi gróf állattartó telepe volt, majd a helyi termelőszövetkezet tulajdonába került. Csak egy példát mondok: kezdetben a terület egy részét kiadták marhatartásra, de azon akkora volt a gaz, hogy az állatokat vigyázó embernek fára kellett másznia, hogy lássa őket. Az épületek állagáról pedig jobb nem is beszélni. A két istállót és a cselédlakásokat is alig lehetett használni. 1991-ben kezdtük meg a felújítást, hogy a lovaknak jó helye legyen. Már akkor gondolkodtunk egy fogadóépületen. Szerettük volna az egyik házat ilyen célra átalakítani, de amikor egy ajtócseréhez kivették belőle az első téglát, az egész épület összeomlott. Akkor dőlt el, hogy újat kell építeni. A cselédlakásokból magunknak csináltunk lakásokat.

“Gyakorlatilag a kezdetek óta építünk, felújítunk. Ennek köszönhetően most van két minden igényt kielégítő lóistállónk, fedeles lovardánk, panzióépületünk és a személyzeti lakások. Tulajdonképpen egy majorról van szó, ahol hét család lakik” – meséli nagy Judit. – A környékről is foglalkoztatok embereket. A teljes személyzet, a mezőgazdaságban, a vendéglátásban és az idegenforgalomban dolgozók összesen huszonöten vannak.

Mint Nagy Judit elmondta, ahogy telt-múlt az idő, rájöttek, hogy a lovarda mellé más tevékenységre is szükség volna, nemcsak azért, hogy a vállalkozás minél több lábon álljon, hanem hogy vonzóbb legyen az odalátogatók számára.

– Úgy láttuk, vannak lehetőségek a bővítésben. Édesanyám a földtörvényben foglaltak alapján elég sok kárpótlási jegyet kapott, amiket földvásárlásra fordított. A kezdeti 2,5 hektár mellé még 170 hektár területet vett. Jó volt, hogy meg tudta vásárolni az épületek körül lévő földeket, mert így a birtok egy egészet, egy egységet képez. A zala­udvarnoki határtól a zala­szentlászlói patakig terjed, az épületek pedig majdnem pontosan a mértani közepén fekszenek. Ez nagyon praktikus. A földvásárlások újabb terveket indukáltak. Rájöttem, hogy a területekkel kezdeni kell valamit, mert nagyrészt parlagon álltak.

“Elkezdtem a mezőgazdasági művelésüket. Azonban akkor még a ló nem számított mezőgazdasági haszonállatnak, ezért támogatás sem járt a lótartás után” – szól a beszámoló.

A Magyar Mezőgazdaság teljes cikke itt olvasható.

„Mangalicawellness” Szentmihálypusztán (fotó: magyarmezogazdasag.hu)