Egy szerelemmel kezdődött az összefogás a Balatonon (nlc.hu)

A koronavírus egyetlen pillanat alatt alakította át a balatoni kézműves vállalkozások életét is. De Zsuzsi és Gergő, úgy döntött, nem engedik veszni hagyni életük munkáját, és példaértékű összefogást alakítottak ki a környékbeliekkel.

Szabó Gergő és Szánti Zsuzsi az alig több mint háromszáz lelket számláló apró településen, Balatoncsicsón gazdálkodnak. Szőlőt termesztenek, kézműves borokat készítenek, amelyeket leginkább helyben értékesítenek. Legalábbis így történt idén március közepéig. Az elmúlt hetek eseményei az ő életüket is alaposan felforgatták. Kétségbeesés helyett villámgyorsan váltottak, alkalmazkodtak az új körülményekhez, megkeresték a környékbeli kézműves kistermelőket, s életre keltették internetes éléskamrájukat. Kezdeményezésük és legfőbb célja az összefogás mellett, hogy életben tartsák a helyi vállalkozásokat, beleértve természetesen saját magukat is, értékesítési felületet biztosítsanak a helyi vállalkozásoknak, s széles körben ismertessék meg, árusítsák magas minőségű termékeiket.

Zsuzsi és Gergő nyolc éve élnek együtt, ismerkedésük története ennél jóval korábbra nyúlik vissza. Zsuzsi 12 évesen járt először Balatoncsicsón a Csopaki Lovas Klubbal. Gergőék lovardájában béreltek szállást, közel egy hetet töltöttek náluk. S bár az azt követő években nyaranta többször összefutottak, akkoriban még nem is sejtették, hogy tíz évvel később örök hűséget fogadnak egymásnak. Talán a sors rendelte, hogy az egykori lovarda épületét a Szabó család átalakíttatta, s ez a családi ház Gergő és Zsuzsi közös otthona.

A család Mária Terézia uralkodása óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, a tudás generációkon át szállt apáról fiúra. Innen ered a Szabó és Fia Borpince elnevezés is. Gergő a húszas évei elején csöppent a borkészítés kellős közepébe. S bár édesapja is otthonosan mozog a szőlőtermesztés világában, a borászat rejtelmeit nagypapájától leste el. Édesapja nyomdokába lépve két évig építészetet tanult Győrben, aztán rájött, a bor az ő valódi hivatása. Még be sem fejezte a gyöngyösi egyetem borász szakát, de már sorra gyűjtötte a szakmai elismeréseket és díjakat. S közben Zsuzsi személyében a szerelem is az életébe csöppent. 2012-ben a Balatonfüredi Borhéten találkoztak, immár végleg. Gergő – mindössze 25 évesen – a rendezvényen az Év Borosgazdája címet is elnyerte a lány szíve mellett. A nagy szerelem és közös életük, a Balaton partján, egy üveg Szabó-rozéval kezdődött…

A cikk folytatása itt található.