Egy régi parasztház mai élete az elődök tiszteletben tartásával (Napló)

A veszprémi Cziráki Barbarát gyermekkorában szeretett nagyszülei inspirálták szorgalmukkal, becsületességükkel, ma pedig az ő munkájából, kitartásából merítenek erőt mások. Barbarával élete nagy projektjéről, egy provence-i stílusban újjászületett kapolcsi ház felújításáról beszélgetett a Napló újságírója.

– Sok nyarat töltöttem a dudari nagyszüleimnél, a példaképeim voltak az élethez való hozzáállásuk, becsületességük okán. Keményen dolgoztak, minden céljukat megvalósították. Tudat alatt mindig úgy éreztem, hogy van egy elvárásuk velem szemben. Szeretnék, hogy valamire vigyem, valaki legyek. Nagyon sok mindent köszönhetek nekik. Minden nyáron felmentem a padlásra a nagymama testvérénél. Imádtam ott turkálni a régi csatos üvegek között, már akkor odavoltam a régiségekért. Lehet, hogy ott gyökerezik bennem a régi tárgyak iránti szeretet – vallja a fiatal háziasszony, aki néhány évvel ezelőtt egy kapolcsi kiránduláson beleszeretett a falu csendjébe. Úgy érezte, hogy ebből a nyugalomból neki is kellene egy szelet, elkezdett hát eladó házat keresni. Öreg présházat szeretett volna hétvégi pihenőhelyül a családnak. De csak nagyon rossz állapotú épületeket talált. Viszont nem sokkal drágábban kínáltak egy nagyobb házat, amelytől megdobbant a szíve. Mindig is imádta Provence-ot, és az épület láttán a francia vidék jutott eszébe.

– Tiszta kőből volt a ház, nem vakolták le, és én rögtön láttam magam előtt, hogy milyen lenne felújítva – emlékezik Barbara, aki webdesigner szerkesztő és oktató, a lakberendezés a hobbija. Kreatív szakmája előnyt jelentett, a ház felújítása előtt is előre látta, miből mit lehet kihozni. Azonban ahogy az lenni szokott, a felújítás a tervezett összeg többszörösét emésztette fel, így elkezdett azon gondolkozni, hogy miként térülhetne meg a befektetett összeg. Családi nyaraló helyett tehát üzlet lett a házból, gyönyörű vendégházat alakított ki belőle.

– Valahol egy átok ez, mert azóta évi egy-két nap pihenés jut csak a családomnak, nekem, a férjemnek és ötéves gyermekünknek. Már januárban lefoglalunk egy hétvégét, amikor csak mi vagyunk a házban a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, barátainkkal. Mert egyébként tele van a ház vendégekkel – magyarázza a háziasszony, aki Veszprémben él családi házukban. Annak építésekor még nem mélyedhetett bele a mostanihoz hasonló módon a lakberendezésbe, de talán egy felújítást követően már más arcát mutatja a családi otthon is.

– Ezt a házat viszont csak provence-i stílusban tudtam elképzelni. Imádon az ottani ódon kőfalakat, a kissé rideg egyszerűséget, régiességet. Ugyanakkor szerettem volna a ház régi arcából megőrizni mindent, amennyit csak lehetett. A szénapadlás a korhadt gerendákkal, az azbeszt pala nem maradhatott meg. A hatvan centiméter vastag, masszív kőfalak és a válaszfalak szerencsére jó állapotban voltak a ház elejében, azokat meghagytuk a tervező Csiszár Teréz építésszel. A döngölt agyagpadló jól jött a csövek vezetése során, se víz, se fűtés nem volt itt – mutat körbe a házban Barbara. Ő vezette az építkezést és állítja, hogy sokat tanult belőle. Ma már csak szerződéssel állna szóba a szakikkal a határidők betartása érdekében. De még így is szűk egy év alatt elkészült a felújítás a kompromisszumokat beleértve. A tulajdonos nem engedte megemelni a tetőt a nagyobb alapterület érdekében, mert olyan arányokkal szerette volna látni a kész házat, mint előtte volt. Igaz, kisebbek a szobák így. A berendezést behatárolta az eredeti elrendezés is. A konyha konyha maradt, a tiszta szoba pedig szoba. A legmodernebb gázfűtés készült, a padlófűtésre szobánként szabályozható radiátorokkal lehet rásegíteni. A természetes hatású, nagyon jó minőségű laminált parketta illik a környezetbe. Annál inkább, hiszen a tetőszerkezet fenyőből, a fafödém borovi fenyőből és tölgyfából készült.

– Ügyeltem rá, hogy jó minőségű legyen a tetőszerkezet, azért is, mert látszik. A színe sem volt mindegy, amint az sem, hogy miként lehet majd megmunkálni, antikolni. Vizes fehér lazúrt kapott, hogy a sárga színét csökkentsük egy kicsit – magyarázza Barbara. A családtagokkal együtt kivette részét a munkából. Például a nyílászárók fölé a régi házból átmentett díszáthidalókat lakkozta és felújította a bútorokat. Ami a berendezést illeti, nincs családi örökség a régi darabok között.

– Mire megvettem a házat, már megvolt bele több bútor. Antikos piacokon, interneten, a veszprémi, a tóti és a tihanyi piacon szereztem be nagy részét. Otthon a padláson tároltam őket, néhányat felújítottam, mire a helyükre kerülhettek. De a nagy része még nem volt készen, úgyhogy bútorfestésben jeleskedő barátaim segítségét kértem. Eltöltöttünk itt egy kellemes hétvégét és felújítottuk az összeset. Együtt festettünk, antikoltunk, többnyire krétafestéket használtunk, azzal a legkönnyebb dolgozni. A csillárok között ugyancsak van antik darab. Okozott némi fejfájást a villanyszerelőnek a beüzemelés, át kellett vezetékelnie – emlékezik mosolyogva a háziasszony. A textilek egy részét Provence-ból hozta, de az internetről és a veszprémi rőfös boltból szintén sokat vásárolt. Az udvar ugyancsak provence-i stílusban újult meg, sok kővel, hortenziával, kerámiával és persze az elengedhetetlen levendulával. Utóbbiból egy valóságos ültetvényt telepítettek, Barbara őstermelő édesanyja pedig feldolgozza szörpnek, lekvárnak. Azonban mindezt még lehet fokozni, a rátermett fiatalasszony sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot az, hogy könyvet írt a ház felújításáról. Nem volt kérdés számára már a kezdetekkor sem, hogy megörökíti élete nagy munkáját. A folyamatok felől érdeklődő, hasonló cipőben járó ismerősei egyfolytában tanácsokat kértek tőle, így aztán fényképezett és írt. Megszerkesztette a könyvet, amely az ötlettől és a ház régi gazdájától kezdve bemutatja például az építést, a provence-i stílust, a levendulamező telepítését, a „csináld magad” munkákat. Utóbbi esetében sosem kellett bíztatni Barbarát, már gyerekkorában is mindig foglalkozott valamivel. Akkor a nagyszülei motiválták őt, most pedig ő motiválna másokat alapítványával, amelyet éppen ezért hozott létre. Úgy érzi, hogy abból, amit elér és képes megcsinálni, másoknak is kell juttatnia. Ebben megerősítette a könyv, hiszen sokan jelezték vissza, hogy azt olvasva erőt kaptak különféle nagy tettekhez. Nem kétséges, hogy volt miből meríteniük.