Egy közel százéves pad megújításáért fogtak össze a balatonalmádiak

Balatonalmádiban a Wesselényi strand felé vezető úton áll egy körülbelül 100 éves zsindelyes pad, aminek eredete nem ismert pontosan. Kovács István – Almádi helytörténetének kiváló ismerője – úgy tudja, hogy az 1930-as években székely ácsok építették. Szemben volt egy párja is, ami ma már sajnos nincs meg. A MÁV tulajdonában lévő zsindelyes pad állapota romlott, a helyiek összefogtak a megmentésére – számol be a város Facebook oldala.

 (Fotók: Balatonalmádi Város FB oldala)

 

2000-ben a Honismereti Kör átfestette és felfrissítette, de az elmúlt 20 évben a zsindelyes tető állapota sokat romlott.
A pad azonban nem a városé, hanem a Máv tulajdonában van, így hozzájuk kellett fordulni a teljes felújítás ügyében, melynek köszönhetően végül elkezdődhetett a zsindelyes pad felújítása. A tetőt kicserélték, a padozat ülőrésze és a háttámla már megújult, de a motívumok újravésése és újrafestése is megvalósul.
A munkálatok várhatóan október végére fejeződnek be és ünnepélyes keretek között szeretnénk majd átadni a megújult padot az almádiaknak.
A zsindelyes pad felújításáról részletesen az Új Almádi Újság októberi számában lehet olvasni: