Egy aprócska zsákfalu a Balaton közelében, ahol jó élni

Nyim Siófoktól délre, a Balatontól 15 kilométerre található zsákfalu,ahol az elmúlt néhány évben  jelentősen megváltozott a lakosság összetétele. A már-már elöregedő aprócska falu új lendületet kapott az új beköltözőknek is köszönhetően.

A legutolsó ismert demográfiai adatok szerint immár 328 főt számlál a településen állandó lakóhellyel rendelkező személyek száma, ami azt mutatja, hogy szerencsére egyre többen látják és tartják élhetőnek a vidéki életet, illetve rokonszenvesnek Nyimnek és környékének adottságait- számol be honlapján a település önkormányzata.

A fiatalabb nemzedék körében még sajnos jellemző az elvándorlás, emiatt a születések száma jelentősen mérséklődött. Ezt tovább rontja az elhalálozások száma, amelyek viszont nem csökkentek számottevően az elmúlt évek során. A lakossági összetételt nézve még mindig magas az 50 felettiek száma, viszont kiemelkedően megnőtt a középkorosztály lélekszáma is. A 25 év alattiak létszáma viszont folyamatosan fogyatkozik, ami köszönhető a születések csökkenésének, és a fiatalok elköltözésének.

Reményeink szerint a közeljövőben ezekben az adatokban is változás áll majd be, hiszen az ekkora történelmi múltra visszatekintő, és a fejlődéssel folyamatosan lépést tartó településnek minden lehetősége megvan a pozitív változásra – fogalmaz az önkormányzati közlemény.