Dr. Kollár Lajos: “van hely a Balatonon, a vitorlás sport jelentős fejlődés előtt áll” (Vitorlázz Itthon)

Ifjúsági sportolók számának jelentős növelése, a vitorlázók számának növelése, az élsportolók, olimpikonok támogatása – ezek voltak 2013-ban dr. Kollár Lajos programjának legfőbb pontjai a Magyar Vitorlás Szövetség elnökjelöltjeként. Az érsebész professzor két ciklust vezetett a szakszövetség élén, a 2020-ban esedékes tisztújításon viszont már nem indul.  A Semmelweis-díjas, Professor Emeritus címet is viselő orvos büszke az elmúlt hét évre, az elért eredményekre, a szövetség gazdasági helyzetének stabilizálására és kiemelten élsportolóink teljesítményére. Emellett úgy látja, komoly fejlődési lehetősége van a sportágnak a Balatonon.  Dr. Kollár Lajos a Vitorlázz Itthonnak adott interjút. 

Az, hogy telített a Balaton, erre azt kell mondjam, hogy butaság – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Magyar Vitorlás Szövetség leköszönő elnöke. Dr Kollár Lajos kifejtette:  valamikor 2013 után készített egy felmérést és megnézte a nyugat-európai tavaknak a vízfelület-hajólétszám arányait. Messze az látszott, hogy a Balaton erősen kihasználatlan. A nyugat-európai tavakhoz képest harminc valahány százalék volt – van még hova fejlődni – emelte ki. Hozzátette: kétségtelen, hogy a Keleti-medence zsúfoltabb, de a nyugatiban óriási lehetőségek vannak. Az sem igaz, hogy nincs kikötőhely, hiszen komoly fejlesztések történtek részint a magán szektorban, részint a BAHART-nál. Úgy látja: a jövőben mindenhol fejlesztések lesznek.

Dr. Kollár Lajos szerint ennyi kikötő sosem épült, mint az elmúlt hét évben.

Gondoljunk itt az alsóörsi, a fenyvesi kikötőre, a keszthelyi fejlesztésre, emellett számos fejlesztés van folyamatban Akarattyától kezdve sorolhatnám egészen a Nyugati-medencéig. Igenis van hely a Balatonon, a vitorlás sport még mindig egy jelentős fejlődés előtt áll. Jó azt tudni, hogy ennyien szeretik ezt a sportot. Azok, akik elkezdik az amatőr vitorlázást és egyszer-egyszer egy versenyengedély nélküli versenyen részt vesznek, azok jelentős része egy idő után annyira megkedveli ezt a szép sportágat, hogy versenyengedélyes sportolókká válnak, akik rendszeresen részt vesznek a szövetségi vagy egyéb klubversenyeken.

-fejtette ki a leköszönő elnök. Dr. Kollár Lajos az interjúban kiemelte: a megválasztásakor kihirdetett programjának nagy része teljesült. Az ifjúsági sportolók számának emelkedése, a versenyengedélyes sportolók számának növekedése magáért beszél szerinte, illetve Rióban három olimpikonunk volt, ami példátlan volt a magyar vitorlázás történetében.

Most ott tartunk, hogy ez a három olimpikonunk megvan Tokiora és még van esélyünk arra, hogy egy negyedik egység is kvótát szerezzen. Ebben az esetben elérnénk azt a Gyapjas-fivérekkel, hogy négy osztályban öt olimpikonunk legyen.  Hozzá kell tennem és mindig elmondtam, hogy mindezt nem a saját sikeremnek élem meg. Nyilván a klubok, az edzők munkájának eredménye, de nem lehet letagadni, hogy az én elnökségem alatt történt.

-fogalmazott dr. Kollár Lajos.

A teljes interjú a www.vitorlazzitthon.hu oldalon érhető el.