Döntött a kormány a 67-es gyorsforgalmi út építéséről (MTI)

Döntött a kormány a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmiút-beruházás első szakaszának támogatásáról – jelentette be a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden Kaposváron, sajtótájékoztatón.

Szita Károly elmondta, hogy a hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a Látrányt és Kaposfüredet elkerülő utak közötti 33,2 kilométer hosszú, kétszer kétsávos új útszakasz 96 milliárd forintba kerül, a korábban épített elkerülő szakaszok négysávossá bővítése ezután kezdődhet.

Kaposvár polgármestere elmondta, hogy a két és fél éven át tartó munkálatok várhatóan a nyár elején kezdődhetnek meg. Hozzátette: a hazai és európai uniós forrásból finanszírozott beruházás javítja Kaposvár versenyképességét, hozzájárul a foglalkoztatás bővüléséhez, a helyi gazdaság erősödéséhez.