Divat lett a kerékpározás, de jó értelemben (infostart.hu)

 

Mintegy 42 kilométernyi szakaszon újult meg eddig a Balatoni Bringakör – mondta az InfoRádiónak az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára. A munkálatok várhatóan ősszel folytatódnak, tette hozzá Cseresnyés Péter.

Befejeződött a tavasszal indult Balatoni Bringakör 42 kilométernyi szakaszának felújítása, a főidényben a munkák szünetelnek, ismertette Cseresznyés Péter az InfoRádiónak nyilatkozva. Egyes szakaszokon teljes szélességben aszfaltoztak, ahol az út rossz állapota ezt igényelte, máshol a felfestéseket, úthibákat javították.

A mostani felújítás a Siófok környéki, a Balaton keleti, északkeleti részét érintette, de ősszel, a szezon zártával tovább folytatódnak a munkálatok.

“A következő két évben egész hosszban, több mint 200 kilométeren megújul a Balatoni Bringakör”– ígérte az IMT parlamenti államtitkára, kiemelve: nem csak megújításra kerül sor, jelentős átalakításon is át fog esni, hiszen a rendelkezésre álló 17 milliárd forintból futja erre.

Cseresnyés Péter megjegyezte, mára a kerékpározás – jó értelemben mondva – divat lett. Az egészség és az edzettség megőrzésének, valamint a kirándulásnak is egy kiváló eszközévé vált, és ennek egyik központi szerepét a Balaton tölti be. A kapcsolódó hanganyag elérhető az InfoRádió weboldalán..