Díjstop van, de bizony lesz ami drágul (sonline.hu)

Ha új év, akkor új árak. Legalábbis ez történt régebben minden januárban. Idén azonban rendhagyó a helyzet az áremelések terén. A kormányrendeletnek köszönhetően a legtöbb szolgáltatás díját, valamint az adókat nem emelhetik az önkormányzatok – írja a sonline.hu.


Balatonbogláron nem kellett fizetni a parkolásért a koronavírussal kapcsolatos intézkedések előtt sem. A városban azonban tervezik a parkolási díj bevezetését, ami akkor lép majd érvénybe, ha a kormány enyhít a jelenlegi szabályozásokon, és a települések beszedhetik a parkolási díjat.

– Már a múlt évben szerettünk volna övezeteket kialakítani a strandok, a városközpont és a várdomb környékén — mondta Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere. — Minden strandunk ingyenes, és szeretnénk, ha az is maradna, ám a fenntartásuk költséges. A parkolásból befolyt összeget erre szánnánk. A település állandó lakosait azonban mentesíteni fogjuk a parkolási díj fizetése alól – tette hozzá.

Balatonfenyvesen minden marad a régiben, ahogy a többi tóparti településen, itt sem emeli az adót és a többi szolgáltatás árát az önkormányzat.

A tömegközlekedés díjai sem emelkedhetnek – tájékoztatott Turnai Károly, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. ügyvezetője.

Többet fizethetünk azonban a mindennapi betevőért. Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pékáruk ára, amelyet előreláthatólag január 11-től érezhet meg a pénztárcánk. – Jelentősen növekedtek az alapanyagárak, főleg a külföldről beszerezhető adalékanyagok, és az élesztő, valamint a vaj ára emelkedett – tájékoztatott a változásokról Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. – A sütőipari cégek fő feladata most a munkaerő megtartása és a saját fennmaradásuk biztosítása. Mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, ugyanis ha emelkednek az alapanyagköltségeink, azt a kereskedelemre és a vásárlókra tudjuk csak áthárítani – tette hozzá Septe József.

– A tej ára az infláció mértékével emelkedik – mondta Szommer Gábor, a Fino értékesítési és beszerzési vezetője. – A tejtermelők és a feldolgozók költségét euróban számoljuk. Az elmúlt évben a forint nyolcszázalékos gyengülésének hatása most lesz érezhető – tette hozzá. Szommer Gábor szerint a kereslet-kínálat egyensúlya is befolyásolhatja a tejtermékek árát, ami az időjárás viszontagságainak van kitéve. Ha a tél ilyen enyhe marad, a szarvasmarhákat előbb tudják kihajtani a legelőre, így növekedhet a kínálat, ezzel csökkentve az árakat. Egy aszályos időszak azonban visszavetheti a kínálatot, ami áremelkedéshez vezethet.

Duplájára emelkednek viszont a könyvtári tartozások díjai. Mostanáig naponta tíz forint késedelmi térítést kellett fizetni dokumentumonként a kaposvári Takáts Gyula Megyei- és Városi Könyvtárban. Eddig is szép tartozási díjat gyűjthettek össze a feledékeny olvasók, ám most duplán fizetnek majd a mulasztásért, húsz forint lesz a könyvek napi díja, ha elfelejtik visszavinni. Átalakul és olcsóbb lesz azonban a médiatári tagság. Eddig az alapdíjat is fizetni kellett, ám január elsejétől önállóan vehető igénybe a szolgáltatás, amelynek díja 4400 forint.
Már a 2021-es év első napján tapasztalhattuk az üzemanyagok árnövekedését. A 95-ös benzin ára négy forinttal emelkedett, a gázolajé pedig két forinttal ugrott feljebb. Ez azt jelenti, hogy egy liter benzin átlagára 370, a gázolajé 393 forint. Azonban fontos tudni, hogy a tankolás helye továbbra is befolyásolja majd, mennyit fizetünk. Akár 40-50 forint különbség is lehet a különböző töltőállomások között.

– Ha visszatekintünk az óévre, azt tapasztalhatjuk, hogy 2020 januárjában a benzin 397, a gázolaj pedig 420 forint volt – mondta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője. – A Covid okozta árkilengések mélypontja májusban volt, amikor a benzin 279, a gázolaj pedig 309 forint volt. A vírushelyzet másfél hónap alatt 110 forinttal vitte le akkor az árakat – tette hozzá Bujdos Eszter, aki szerint idén az üzemanyagok kapcsán magasabb jövedéki adóval kell számolni, mert az olaj ára az 50 dolláros határ alatt maradt.