Díjazták a dél-balatoni Hács közfoglalkoztatási gyakorlatát (sonline.hu)

A dél-balatoni Hács község önkormányzata díjat kapott a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő eredményéért. A miniszteri elismerést Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át a közelmúltban.

A díjazottakat ebben az esztendőben 10 millió forintos elismerésben részesítették, amit a közfoglalkoztatás további javítására fordíthatnak településükön.

Hács Község Önkormányzata 2012-től kezdődően valósít meg közfoglalkoztatási programot. A munkát 2012–2014 között még Lengyeltóti gesztorsága alatt folytatta a község, majd 2015-től önálló közfoglalkoztatási program keretében végzik tevékenységeiket a kistelepülésen.

Az önállósulást követően a hácsi önkormányzat 2014-ben kezdte meg az asztalosipari termékek és betonelemek gyártását, amely tevékenység keretében hirdetőtáblák, utcanévtáblák, virágtartók, hulladékgyűjtő ládák, beton­elemek gyártásával foglalkozott. Tevékenységét a 2016-ban átadott asztalos és beton­elem üzemben folytatta, és azóta már igényesen kimunkált órák, vágódeszkák, tükrök, padok, szekrények, kerítéselemek gyártásával is foglalkozik.

A program keretében előállított termékek körét folyamatosan bővíti, az alkalmazott technológiákat mindig fejleszti. Kezdetben kis mennyiségben, teljesen a települési igények figyelembevételével alakította ki a termékpalettáját, amelyet az évek alatt fokozatosan felfejlesztett. Mára már a helyi és piaci igényeket, a munkaerő-piaci helyzetet figyelembe véve végzi tevékenységét. Hács Község Önkormányzatának a közfoglalkoztatás keretében előállított termékei az idei évtől már a piacokon is megjelentek és több helyszínen is – közfoglalkoztatási kiállításokon, különböző eseményeken, vásárokon, internetes felületeken – értékesítik.

A díjazottakat a kormányhivatalok javaslata alapján, a szakterület egyetértésével választották ki a közelmúltban. Most azokat részesítették elismerésben, akik folyamatosan fejlődnek a helyi igényekre figyelemmel és hosszú távon közreműködnek a sikeres közfoglalkoztatás kialakításában – írja a sonline.hu.