Díjat alapítottak a lellei és boglári vállalkozók

Hagyományőrző jelleggel első alkalommal adták át a “Büszkeségünk” díjat a balatonlellei II. Murci Fesztiválon. A szervezők ígérete szerint a nyár utáni programkínálat folytatódik. November 30.-án például nyit a jégpálya a BL YachtClubban – áll Tóth Balázs, a club ügyvezetője által jegyzett sajtóközleményben.

Október 19-én a gyönyörű őszi időjárásban közel 10 000 ember látogatott el a balatonlellei Kishegyre, ahol első ízben adták át a vállalkozók által alapított “Büszkeségünk” díjat. Második alkalommal rendezték meg a Murci Fesztivált. A kishegyi rendezvények sorában ez volt a negyedik, hisz tavasszal rendezik a Murci Fesztivál testvér rendezvényét, a Kishegyi Kortyok és Falatokat.

Az őszi fesztivál olyannyira népszerűre sikeredett, hogy az még a szervezőket is meglepte. “Legmerészebb álmunkban sem számítottunk ennyi emberre, amennyi ma kilátogatott hozzánk” – mondta Fárbás Anett, a Zöld ajtós ház tulajdonosa. Kora délutántól végeláthatatlan sorokban özönlöttek a hegyre gyalogosan, két keréken, kutyával és kutya nélkül, családok és baráti társaságok.

A koncepció szerint 7 helyszínen 8 étterem, 15 borászat, 3 cukrászda és 1 pálinkafőző kínálta finomabbnál finomabb portékáit. Az éttermek igazán kitettek magukért, igazi különlegességeket lehetett kóstolni. A teljesség igénye nélkül népszerű volt a Pulled Pork szendvics, a Borjúmáj pástétom, a Fenyvesi Angus marhanyak, de nagyon fogyott a Sült Szarvaskolbász, az Igmándi Vaddisznócomb, a Csorbaleves és a Kacsacomb is.

 

„Büszkeségünk” díj

Az este folyamán első alkalommal adták át a rendezvényt szervező vállalkozók által alapított “, melyet a balatonlellei magyar és Európa bajnok boxoló –  Dévényi Izabel kapott meg. A díjazottnak az emlékplakett mellett egy 200 000 Ft értékű bankkártyát is átadtak, melyet egy boglári bankfiók is támogatott. “Mi közösséget építünk, ez egy hiánypótló kezdeményezés, ehhez hasonló díjat az utóbbi időben sajnos nem adtak át. Nagyon fontosnak tartjuk a környékbeli embereket, az itt élőket, ezek a rendezvények nekik is szólnak, ezért gondoltuk, hogy díjazzuk azokat, akik sport, kulturális, vagy bármilyen területen kimagaslót nyújtanak” – mondta Tóth Balázs, a Dél Balatoni Borút Egyesület alelnöke, a BL YachtClub ügyvezetője.

 

A következő hónapok rendezvényei Balatonlellén:

  • november 30. Jégpálya nyitás
  • december 7. Adventi Fesztivál
  • január 4. Déli Téli Party
  • február 1. Gasztrofarsang
  • április 18. III. Kishegyi Kortyok és Falatok