December végéig látogatható a Pelso-kiállítás Keszthelyen (zaol.hu)

Szeptemberben nyílt és december végéig látogatható a Balatoni Múzeumban a XIII. Pelso Országos Kerámia és Gobelin Biennálé. A tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az eredetileg tavaszra tervezett programot a pandémia miatt rendezték ebben a későbbi időpontban.

Az 1997-ben indult kiállítássorozat a Balatonról (latinul Pelso) kapta nevét, s az idei téma sem rugaszkodott el a tópartiak életétől, ugyanis a halászat, illetve a hal megjelenítése volt a középpontban.

A tárlat témáját mindig dr. Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató határozza meg – tájékoztatta a zaol.hu-t Machalik Krisztina művelődésszervező. A következő biennálén a tihanyi kecskekörmök és egyéb kövületek fogják majd megihletni a pályázókat. Idén 62 keramikus- és textilművész állított ki az intézmény első emeleti termében. A tárlat kurátora Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész és T. Doromby Mária Ferenczy Noémi-díjas textilművész volt – tette hozzá.

Gopcsa Katalin művészettörténész a kiállítás rendezője. A kiírás célja, hogy a pályázók a kortárs művészet szemüvegén át próbálják bemutatni az antik római kultúrát, erre is utal a latin elnevezés. A művészeknek két év áll rendelkezésükre, hogy a két műfaj sokszínűségét a közönség elé tárják néhány hónapra. Legyen letisztult vagy teljesen egyedi technika, megközelítés, mindenképpen elgondolkodtatásra készteti a nézőt, nemcsak esztétikai élményt ad a tárlat. Különlegesség még a kiállítás kiegészítőjeként az a gazdag képanyag, amit az archívumból állítottak össze a múzeum munkatársai.

A Pelso-kiállításon zalai alkotóként részt vett Takács-Szencz Lívia. Bár idén kapott elismerést, ám két évvel ezelőtt a Balatoni Fejlesztési Tanács díját hozhatta el. 2021-ben az „Ó, mely sok hal terem” című munkájának alapja egy citera, annak húrjai lettek a gobelin felvető szálai.