December 11-től új menetrendet vezet be a MÁV-START – esténként tovább járnak a vonatok a Balatonhoz

A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iránymutatásai alapján előkészített szokásos éves decemberi menetrendváltás új, utascentrikus szemléletet  hordoz, és újabb fejlesztésekkel használja ki a MÁV-Volán-csoport integrációjának előnyeit – közölte a MÁV-Start.

A közösségi közlekedés versenyképességének egyéni közlekedéssel szembeni javítása érdekében az utazási szokásokhoz még jobban igazodó, összehangolt vasúti és buszos menetrendek teszik vonzóbbá, szerethetőbbé a vonattal, busszal utazást – írták.

A járványhelyzet okozta 20-30 százalékos visszaesést követően az utasszámok már közelítenek a 2019 első kilenc hónapjának adataihoz, akkor közel 103 millióan választották a vasúti utazást, míg idén szeptember végéig 96 millióan utaztak vonattal belföldön. A távolsági közlekedésben már  meg is haladta az utasszám a járvány előtti mértéket. 11,5 millió utas utazott a MÁV-START távolsági járatain idén január és szeptember között, többen mint 2019-ben.

A távolsági közlekedésben az utasszámok növekednek, és egyre nagyobb igény van arra, hogy a szokásos este 6-7 óra körüli utolsó vonatoknál később is haza lehessen jutni a vidéki nagyvárosokból Budapestre vagy a szomszédos nagyvárosba, illetve fordítva. Emiatt az őszi Budapest—Szeged közötti InterCity üzemidőbővítést a menetrenváltástól újabbak követik. A főváros és Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger között, valamint a Balaton felé is meghosszabbodik az üzemidő.

Decembertől változik a Volánbusz menetrendje is. Az ország számos térségében a vasúti menetrend változásához kapcsolódóan, vagy a helyiek igényei szerint bővül a buszos szolgáltatás. Módosul a ráhordó autóbuszjáratok közlekedése, új vasúti csatlakozások jönnek létre. A Veszprém–Ajka és a Dombóvár–Gyékényes vonal esetében pedig a helyközi autóbuszos közlekedés szerepe erősödik.

A MÁV-Volán-csoporton belüli buszos és vasúti alágazati együttműködés révén Veszprém és Ajka között (20-as vonal) a helyközi autóbuszok szolgálják ki a településeket. A Volánbusz több, jelenleg is közlekedő autóbuszjárat útvonalát módosítja, illetve meghosszabbítja Veszprém vasútállomásig.