Csoportos utazásnál szükséges az előzetes regisztráció

Március 1-jétől a 14 év alattiak, továbbá az előzetesen bejelentett csoportoknál – korosztálytól és létszámtól függően – a kísérők díjmentesen utazhatnak a MÁV-VOLÁN-csoport járatain. A kedvező változásoknak köszönhetően egyre több óvodás csoport és iskolai osztály indul útnak, kihasználva a közösségi közlekedés adta lehetőségeket. Mindezek hatására az elmúlt időszakban nagymértékben megnőtt a csoportos utazások igénye, száma. Ahhoz azonban, hogy ezek az utazások gond nélkül, csoportlemaradás nélkül megvalósulhassanak, elengedhetetlen az előzetes bejelentés és regisztráció, hogy a szolgáltatók felkészülhessenek a szokásosnál nagyobb kapacitást igénylő helyzetek kiszolgálására – írja közleményében a MÁV-VOLÁN-csoport.

Az új tarifarendszerben kiemelten fontossá vált a nagy létszámú utazások előzetes bejelentése: mindez a kísérők ingyenes utazása miatt kötelező, az utaslemaradások elkerülése érdekében pedig szükséges.

A vasúttársaság a napokban kampányt indít, amelyben felhívja a pedagógusok, az utazásszervezők és a szülők figyelmét az előzetes regisztráció fontosságára.

A regisztrációhoz szükséges összes tudnivaló egy helyen megtalálható a vasúttársaság www.mav.hu/csoportos oldalán, ahol néhány adat megadása után gyorsan és kényelmesen bejelenthető a tervezett utazás is.
A MÁV-VOLÁN-csoport kiemelten kéri a csoportos utazások szervezőinek segítségét, és egyben számít az együttműködésükre is annak érdekében, hogy mindenki gond nélkül juthasson el a kiválasztott úticélhoz, és a napi szinten ingázóknak se okozzon fennakadást a nagylétszámú társaságok utazása, hogy feltétlenül jelentse be időben utazási tervét az illetékes szolgáltatónál. Vasúti utazás esetén legalább 5 nappal, HÉV-es utazás esetén legalább 7 nappal, busszal történő utazás esetén pedig 15 nappal korábban szükséges azt bejelenteni. Javasoljuk, hogy csoportos utazások esetében elsősorban a kedd-szerda-csütörtöki napokat választani, illetve a reggeli és délutáni csúcsidőn kívül utazni a zsúfoltság elkerülése érdekében.

A MÁV-START-nál az utazások megtervezésében, lebonyolításában továbbra is segítséget nyújtanak területi szolgáltatás-értékesítő munkatársak. A csoportos utazások zavartalan lebonyolításához – a kapacitás függvényében rendelkezésre álló – megfelelő mennyiségű vasúti kocsi biztosítása szükséges, ennek érdekében az utazási igényt, az utazás előtt legalább 5 munkanappal korábban, lehetőség szerint elektronikus úton jelezni kell. Ez valamennyi, de kiemelten a díjmentes, a 14 év alatti, valamint az ország- vagy vármegye bérlettel rendelkező csoportra vonatkozik. Adott napra és vonatra a csoportok elhelyezésére vonatkozó legmagasabb létszámot a MÁV-START a kihasználtság függvényében korlátozhatja.

A Volánbusz az utazási igényeket a rendelkezésre álló szabad kapacitás mértékéig tudja csak kielégíteni, ezért fontos időben tervezni. Az utazási szándékot legalább 15 nappal korábban be kell jelenteni email-ben, a csoportos utazás csak a visszaigazolásban foglaltak szerint érvényesíthető. Az utazás során felszálláskor a bejelentés visszaigazolását az autóbusz-vezető(k)nek be kell mutatni.

A MÁV-HÉV járatain tervezett csoportos utazások bejelentése szintén könnyen és gyorsan elvégezhető. Egy egyszerű űrlap kitöltésével regisztrálhatók azok a gyermekcsoportok, amelyek kísérői díjmentesen utazhatnak, valamint az egyes múzeumokba díjmentesen utazó diákcsoportok számára is külön-külön egy erre a célra kialakított űrlap áll rendelkezésre. A MÁV-HÉV munkatársai előzetes regisztráció esetén vonatot és esetlegesen átszállás nélküli utazást is tudnak ajánlani, ezen kívül információt nyújtanak a szükséges menetjegyekről, igénybe vehető kedvezményekről és a jegyvásárlási lehetőségekről. A nem gyermek- vagy diákcsoportoknak is javasoljuk az előzetes regisztrációt email-ben, mert így a fel lehet készülni a várható nagyobb utasforgalomra.

A MÁV-VOLÁN-csoportnál érvényes, a csoportos utazásokra vonatkozó minden szükséges további információ, előzetes regisztrációhoz szükséges elérhetőség és bejelentő lap ezen az oldalon elérhető: www.mav.hu/csoportos

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság