Csopaki kikötő: a licitáló elrugaszkodott a valóságtól?

Ma este 21 óráig lehet licitálni Csopak közforgalmú kikötőjére, amit a tavaly állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) bocsátott árverésre. Az ingatlanért – ami egy alig 2000 négyzetméternyi vízparti, 2 százalékban beépíthető közparkból, a hozzá kapcsolódó 12 férőhelyes kikötőből, és egy közforgalom elől le nem zárható mólóból áll – felajánlott legmagasabb összeg szerda délután 17 óráig 506,27 millió forint volt. A polgármester annyit mondott: „úgy tűnik a licitáló elrugaszkodott a valóságtól”.

(Friss: a kikiáltási ár 17-szeresésért kelt el a csopaki kikötő.) 

Sokak szerint elgondolkodtató, egyesek szerint aggasztó, hogy miért ér meg valakinek egy ilyen ingatlan 506 millió forintot. Hogyan akarja majd hasznosítani a jelenlegi, szigorú, korlátozó Balaton-törvény, illetve helyi építési szabályzat mellett? Netán ide is kiemelt beruházást terveznek majd, mint Club Aligára, ami felülírhatja az érvényes jogszabályokat? – szólnak a találgatások.

Tavasszal sokan tiltakoztak a BAHART új vezetésének közforgalmú kikötő-eladási tervei ellen, amely négy települést érintett. Az állami döntéshozók három esetben készek voltak kompromisszumra, és a helyi önkormányzatok kezelésébe kerülhettek az érintett kikötők, de Csopak estében nem sikerült egyezségre jutni.

Ambrus Tibor polgármester a hirbalaton.hu-nak elmondta, az önkormányzat nyilvánvalóan élni kívánna az elővásárlási jogával, de nem nehéz kitalálni, ringbe tud-e szállni az éves költségvetéséhez egyre inkább közelítő áron.

Tisztázatlan, hogy mit lehet kezdeni magántulajdonban egy közparkkal, ami a helyi építési szabályzatban is ekként szerepel. Küzdünk azért, hogy ne kerítsék le a parkot, és a hozzá tartozó vízpartot, hiszen évtizedek óta az a cél, hogy növekedjen, és ne csökkenjen a Balaton megközelíthetősége – fogalmazott a polgármester. Annyira pici ez a terület, és a 2 százalékban meghatározott beépíthetősége, amin a testület a jövőben sem kíván változtatni, hogy ide nem lehetne szállodát felhúzni, nem hogy lakóparkot – reagált egyes feltételezésekre.

 

Beindultak a találgatások

A kikötőhöz tartozó park körülbelül 50 méteres hosszúságú partszakasszal rendelkezik. A két szomszédos vízparti terület szintén vitorláskikötőként működik, így a találgatások arról is szólnak, merre, miként lehet terjeszkedni. A víz felé a becslések szerint legfeljebb 20 férőhelyesre bővíthető a kikötő.

A licitálók között minden bizonnyal akadnak vitorlázók, akik évente 1,5 millió forintot is kifizetnek kikötő bérleti díjakra, így ha összefognak tán 200-300 millió forintig megérheti nekik elmenni a licitben, de tovább nem – egyes számítások szerint.

 – Két héten belül kiderül, ki adta a liciten a legjobb ajánlatot. Csopaknak nem maradt más, mint a remény, hogy olyan lesz az árverés nyertese, akivel jól együtt tud működni a település, aki megtartja a mólószárnyat, és fenntartja a közforgalmú kikötőt. Ez Csopak és a térség hosszú távú érdeke is – fogalmazott Ambrus Tibor.

Emlékeztetett arra jogszabályra, hogy szőlők földterületei estében létezik egy plafon ár, aminél többért nem lehet eladni, mert az már nyilvánvaló spekulációról és nem szőlőtermesztési tervekről szól. Szerinte nem ártana ilyen bevezetni a további beépítésektől óvni kívánt balatoni parti területek esetében sem.

 

Az üdülőrégió érdeke 

Először fordult elő, hogy egy balatoni, eddig köztulajdonban lévő közforgalmú kikötőt meghirdettek árverésre. Az elektronikus licit 52 millióval indult.  „Nem erről volt szó, remélem a csopaki kikötő is, mint a többi balatoni közforgalmú kikötő, önkormányzati vagy állami köztulajdonban marad, hiszen ez az üdülőrégió és a magyar turizmus hosszú távú stratégiai érdeke” – reagált korábban az árverés hírére Lombár Gábor, a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke.