Csiszár Elek életmű kiállítás nyílik a Balatoni Múzeumban

Csiszár Elek képeiből nyílik életmű kiállítás Keszthelyen. A tárlat 2019. március 9. és május 12. között lesz megtekinthető a Balatoni Múzeumban.

Csiszár Elek Keszthelyen született, és rövid budapesti megszakításokkal ott is lakott 1959-ig. A jelenleg Siófokon élő művész eddigi életét tehát közvetlen a Balaton közelében töltötte. Így nem véletlen, hogy a tó és annak környezete, tájképi és emberi világa folyamatosan megtalálható képein.

Az 1932-ben született alkotó 1954 óta vesz részt kiállításokon. Első egyéni tárlata 1961-ben volt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban.

„Csiszár Elek nem úgy „balatoni festő”, ahogy Mészöly Gézát, Egry Józsefet, Halápy Jánost, vagy akár még Bernáth Aurélt is annak tekintjük. Ha tájként jelenik meg valamely képén, akkor is inkább helyszín, mint téma. Mindig is természetelvű festő volt, bár többnyire nem a hagyományhű realista értelemben.” – írta róla Dr. Pogány Gábor művészettörténész.

A hazai tárlatok mellett műveivel szerepelt Jugoszláviában, Lengyelországban, Szovjetunióban, NDK-ban, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában, Horvátországban (Porec), Izraelben. 1997-ben Balaton Díjat kapott. 1998-ban Siófok Város Díszpolgára címet kapott. -olvasható a múzeum honlapján.