Cseréld a vizipisztolyodat egy süteményre – akció

A következő napokban különleges programmal készülnek a II. világháború befejezésének évfordulójára. Cukrászdákban próbálják felhívni a családok figyelmét arra, hogy a békés egymás mellett élés szempontjából milyen fontos lehet saját történelmünk ismerte. Az országos akció részese lesz a balatonszárszói strand Süsü büféje – tájékoztatták a szervezők a hirbalaton.hu-t.

 

A Cseréld a vizipisztolyod egy süteményre akció szervezői úgy vélik, hogy a komoly dolgokat is le lehet fordítani a gyerekek nyelvére. Az életkori sajátosságok figyelembe vétele mellett még a kisiskolásnak is elmagyarázható, miért fontos történelmi esemény 1945. május 9., a Győzelem Napja.

Az akció keretében azok a gyerekek, akik leadják egy időre vizipisztolyaikat a kijelölt helyeken, ingyen süteményt és palacsintát kapnak ajándékba. Aki nem szeretne megválni harcias játékától, annak sem kell elkeserednie, mert lerajzolhatja hasonló jutalomért Piacasso békegalambját is, amelyet 1949-ben az Első Béke Világkongresszuson mutattak be. Az akció szervezői együttműködnek mesehősökkel is. Igy például a jótékonyságáról híres Füred Kapitánnyal és a békeszerető Süsüvel, akik a Balaton partjára viszik el az esemény hírét.

Balatonszárszón a strandon, a Süsü büfében várják az ifjú Picassók otthon készített rajzait, illetve az átmenetileg leadott vizipisztolyokat május 12-én. /Más turisztikai övezetekben is le lehet adni a fegyvereket. Igy például Bükkfürdőn (Vas megye), a Caffe Kiss és Erőss-ben. Itt a pincéreknél kérhetik a jutalmat a rajzaikért a gyerekek. (Időpont: május 10.) Ugyanakkor a Mátra környékén, Nagyrédén (Heves-megye), a helyi cukrászdában is megtartják az akciót. Itt is csütörtökön, május 10-én várják a kicsiket./

A kezdeményezéssel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy vasárnap rendezik meg az Élet Menete 2018 megemlékezést. Az idei eseményt több gyerekprogrammal is kiegészítették a szervezők, amelyek célja, hogy a gyerekek számára is érthetővé tegyék a történelmi eseményeket és akár vidékről is érdemes legyen elindulnia az egész családnak a fővárosi rendezvényre, ahol a gyerekek szintén lerajzolhatják Picasso békegalambját. Jutalmul olyan süteményeket kapnak, amelyek receptjei megtalálhatóak a Szakácskönyv a túlélésért című kötetben.