Club Aliga: civilek szerint a fejlesztő érdekeit szolgálja és nem a faluét egy friss jogszabálymódosítás

„Aliga Trianonja” – áll az Aligai Fürdőegyesület (AFE) közleményében, amelyben kifejtik, milyen nagy közterületvesztést és egyéb károkat okozott és még okozhat, hogy egy 2018-as kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Club Aligán tervezett beruházásokat. Az említett 141/2018. (VII. 27.) számú kormányrendeletet idén szeptemberben módosították, ami az AFE álláspontja szerint szintén ellentétes a falu érdekeivel, sőt magánérdeket szolgál.

Az AFE a közleményében leszögezi;
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet intézményét a jogalkotó nem erre célra hozta létre, ezért Egyesületünk az Alkotmánybírósághoz fog fordulni és minden lehetséges módon követelni fogjuk a jogalkotók szándékával ellentétes kiemelt Kormányrendelet hatályon kívül helyezését!
Egyesületünk maximálisan támogat minden olyan fejlesztést, amely tiszteletben tartja a faluval kötött érvényes megállapodásokat, a helyi szabályozást és a törvényeket. Azonban a kiemelő Kormányrendelet a közfunkciók korlátozásával, tiltásával a Fejlesztőnek kedvez, annak érdekében, hogy minél nagyobb haszonra tehessen szert!
A civil egyesület a Facebook oldalán egész listát közöl a problémákról, részletes kifejtve azokat. Ezek címszavakban a következők:
  • Magáncélú luxusingatlanokat építhetnek nemzetgazdasági kiemeléssel!
  • A löszfal lejárólépcső sorsa veszélyben van – megszüntethetik!
  • Betondzsungellé változtathatják a helyi védett Magaspart oldalát!
  • Tájromboló épületeket, akár lakókomplexumokat létesíthetnek a magaspart tetején!
  • Nagyvárosi méretű épülettel csúfíthatják a falu főutcáját!
  • Földgyalukkal egyengethetik el a magaspart természetes terepalakulatait!
  • Eltüntethetik a helyi védett épületek karakterét!
  • 540 méter hosszú, működő parti sétány használatát tiltja meg a kormányrendelet!
  • A szárazföldként nyilvántartott északi mólón lévő nagyhajó-kikötő kőágy alapra épített földnyelvét elbontották, a helyén az eddigi közhasználatot nem kell biztosítaniuk!
  • A mólók közötti parti területen közhasználat elől el nem zárt területet nem kell kialakítaniuk, 100%-ban lebetonozhatják!
  • Az íves mólón a közhasználat biztosítására semmilyen jogi garancia nincs!
  • A strand rovására alakítható csak ki a nagyhajó-kikötő kormányrendeletben előírt új helye!
  • A közvetlen vízparti épületeket korlátozás nélkül bővíthetik, jóval magasabbra átépíthetik!
  • A garantáltan közhasználat céljára szolgáló területek a HÉSZ szerintihez képest töredékükre, több, mint 80%-al csökkennek!
  • Lekeríthetik, közhasználat elől elzárhatják a közpark, a strand, a szabadidőközpont telkeit a 30 méteres parti közhasználatú sáv kivételével!
  • A kilátás és látványvédelem elemeit, átlátási sávokat nem kell figyelembe venniük sem a vízpart, sem a szakadó part irányába!
  • Közútként, közterületként egyetlen telket sem kell kialakítaniuk, sőt, ezt kifejezetten megtiltja a kormányrendelet!
  • A telkeken belül bárhová építhetnek, a teljes telek építési hely!
  • A faállományt nem kell geodéziailag felmérniük!
  • Kertészeti tervet nem kell készíteniük!
  • A lapostetőket nem kell zöldtetőkén kialakítaniuk!
  • Településképi eljárást nem kell lefolytatni!