Összehangolt rendőri akció zajlott pénteken Siófokon és vonzáskörzetében, ötven szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök- közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata. Civil autókből és a levegőből is figyelték a közlekedőket.
A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2021. május 21-én Siófok és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból történő kiszűrése volt. A rendőröknek többek között tilos jelzésen áthaladás, záróvonal átlépés, valamint vezetés közben kézben tartott mobiltelefonozás miatt összesen ötven esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést hét civil gépkocsi, két járőrautó és egy drón segítette.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérik a közlekedésben résztvevőket, hogy tartsák be a közúti szabályokat.