Cigányzene: állami támogatással visszacsábítanák a bandákat balatoni éttermek is

Nemcsak a fővárosban, hanem a Balaton-parton is látványosan csökkent az élő cigányzenés vendéglátóhelyek száma, így aztán a Balatonnál is szívesen vennének a csárda- és étteremtulajdonosok egy olyan állami pályázatot, ami Budapesten indul.

 

Kerényi Imre rendező, miniszterelnöki megbízott Pál István Szalonnát, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét kérte fel, hogy vegyen részt egy olyan szakmai program kidolgozásában, mely állami segítséggel hozná vissza az éttermekbe a cigánymuzsikát. Idén egyelőre csak turisztikailag frekventált helyeken működő budapesti éttermek pályázhatnak.

Az elnyerhető támogatás értelmében, abban az esetben ha a nyári szezonban, a hét hat napján 4-7 fős cigányzenekart foglalkoztat egy vendéglátóhely, a muzsikusok fellépti díját teljes egészében fedezi a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy 173 millió forintos keretből.

Pál István Szalonna azt nyilatkozta a Népszavának: reméli, jövőre kibővülhet a projekt és nem csak budapesti vendéglátóhelyek pályázhatnak támogatásért.

 

A siófok-széplaki Piroska Csárda visszahozná a zenészeit

Majoros János, a siófok-széplaki Piroska Csárda és Fogadó tulajdonosa azt nyilatkozta a hirbalaton.hu-nak: ha részesülhetne ilyen célra támogatásban, visszahozná a cigányzenészeit. Az elmúlt nyáron ugyan kevesen keresték a cigányzenét, a fiatalok körében nincs igazán igény reá, de a középkorosztály talán még szívesen venné – tette hozzá.

Majoros János 2006-ban kísérletként visszahívta a zenészeket, hátha több vendéget tud vele becsalogatni az egységébe. Nem jött össze, így aztán néhány szezon után kénytelen volt lemondani a bandáról.

– Jókora kiadást jelent egy zenekar, fizetni kell a jogvédő hivatalnak, azután a három-négy fős banda esténkénti, személyenkénti hét-nyolcezer forintját, esetleg a szállásukat, a vacsorájukat. Nem véletlen, hogy kevés étterem vállalkozik ma már erre – mondta a széplaki vendéglátós.

 

A földvári Kukorica Csárdában mindig is volt cigányzene

Kevés olyan hely akad a Balaton partján, mint a földvári Kukorica Csárda, ahol  a nyolcvanas évek óta nem telt el nyár élő cigánymuzsika nélkül.

– Nekem más a tapasztalatom, szerintem igenis van rá igény a vendégek körében – számolt be Hoffmann József tulajdonos. Ezt szolgáltatás részének tekintik – tette hozzá. Mint kifejtette, kétségtelen, komoly kiadással jár, hiszen ötezer forintos fejenkénti napidíjjal számolva a három nyári hónapban hárommillióra rúg az ezzel kapcsolatos költségük. Lakhatást is biztosítani kell a zenészeknek, helyben ugyanis nemigen találni cigányzenekart. Ahogy megszűnt az élő zene a vendéglátóhelyeken, úgy oszlottak föl a zenekarok, és tűntek el a bárzongoristák.

Az idősebbek még emlékezhetnek rá, Siófokon a hetvenes-nyolcvanas években egymást érték az élőzenés szórakozó- és vendéglátóhelyek, aminek a diszkókorszak vetett véget. Hajdanában persze volt a zenés felár, a 120 százalékos haszonkulcson felül még tíz százalékot emiatt is rá lehetett tenni. Ma már ez elképzelhetetlen, nem lehet a gulyásleves árába se beépíteni, a profit egy részről kell hát lemondani – véleményezte a földvári csárdatulajdonos.

 

„Most van a nap lemenőben”

A siófoki Szabó Piroska internetes blogot indított a cigányzene felvirágoztatásáért, sőt 2009-ben még zenekart is alapított Balaton Koncert Cigányzenekar néven, de elmondása szerint érdeklődés híján nem tudta “eladni” őket.

– Veszélyben a magyar nóta, ezt már Juhász Gyula is leírta, és ez ma hatványozottan igaz, cigányzenészek ezrei tengődnek az országban munka nélkül – mondta Szabó Piroska, aki szerint a fénykor jó húsz éve véget ért, ma már a Hungarikum Fesztiválon sem kap helyet a cigányzene, „pedig nagyon is hungarikum”.

– Dankó Pista anno szerencsés helyzetben volt, írók, újságírók vették pártfogásukba, az Új Idők szerkesztőség adta ki a dalait, az utolsót 1900-ban San Remóból küldte haza a lapnak, az volt a címe, hogy „Most van a nap lemenőben” – emlékeztetett a siófoki cigányzene-rajongó.